2017. december 11., hétfő

ÚJRA

Kérlek, nézz most rám!
Körülölel a szavak erdeje.
Mégsem mozdul a szám.
Tekintetünkben a csend jele.

Némán üzenünk egymásnak...
közel-távol... végtelen az út.
A baljós gondolatok köddé válnak. 
A lélek-roncs hajó partra fut. 

A nagy szavak elszállnak 
a hajnali széllel. 
Csak Mi maradunk, 
az ébredező fénnyel. 

Ki hogyan hibázott? Már nem fontos.
A lap most üresen áll.
Ebben a játékban nincs jó vagy rossz.
Csak Mi vagyunk, meg a tűz és a sár.

Ahogy a felkelő nap elűzi a holdat,
minden tiszta, csendesen-csodaszép.
A fekete szín a fehérbe olvad.
Fülünk már hallja a lágy zenét.

Szívünk ütemre ver, szabályosan.
Ami rossz volt, elapadt.
Sem szó, sem tett nem sebez halálosan.
A lelkiismeret is szabad.

Írjuk hát újra a forgatókönyvet.
Néhány fejezet elavult.
A harag és gyengeség már nem köt meg,
kitéptem magamból, ami volt. 

Te Te vagy, én pedig én.
A régi-új a jövő talaján.
Sírunk,nevetünk és emlékezünk,
megtisztult lélekkel, az új nap hajnalán.

Áldott felejtés telepedjen
mindarra, ami fájt.
Folytassuk újra szeretetben;
üdvözöljük így a mát!



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...