2017. december 10., vasárnap

INTERJÚ PÉTERFY BORIVAL


Péterfy Borival és zenekarával nem is olyan régen ismerkedtem meg a barátnőm által, aki bevezetett a koncert-életbe... és hát én itt is ragadtam, amit egyáltalán nem bánok. :) Egy újabb álmom vált valóra azzal, hogy sikerült interjút készítenem Borival, amit mindenki el is olvashat a blogomon.
Nemrég jelent meg a Péterfy Bori & Love Band legújabb lemeze Bori X címmel, és én ennek kapcsán döntöttem úgy, hogy végre elküldöm kérdéseimet. És Bori rekordsebességgel válaszolt is rájuk, még két teljes nap sem telt el. KÖSZÖNÖM! :)

Olvassátok szeretettel!

Idén, 2017 novemberében jelent meg a Bori X című új albumotok, melyen két olyan dal is hallható, melyeknek szövegét te írtad. Közvetlenebbnek érzed azokat a dalokat, melyek általad születnek? Jobban szereted őket előadni a koncerteken?
Azoknál a daloknál van igazán különbség, amelyek nagyon erős személyes ihletettségből születtek. Olyankor felidéződik bennem az a pillanat, amikor vagy amiről írtam a szöveget, és ez plusz érzelmi töltést ad.

A Bori X hangulata nagyon érdekes. Kellemesen hátborzongató benyomást kelt. Korábban több volt a hangulatváltozás egy albumon belül. Minek köszönhető ez a váltás? Szándékosan alakítottátok így a dallamokat, vagy csak úgy jött magától?
Szándékosan szerettünk volna most egy kicsit szakítani az underground gitárhangzással. Vidám, táncolós lemezt akartunk most csinálni.

A dalszövegírás esetedben személyes élményeken alapul? Honnan merítesz ihletet?
Vagy konkrét élményekből az életemből, vagy valami olyan történetből, ami megihlet, vagy csak egyszerűen beugrik egy téma ami ihletet ad.

Mikor írsz egy dalt, hagyod, hogy spontán alakuljon a szöveg, úgymond „belső megérzés”-szerűen, vagy sokat gondolkodsz, javítasz rajta, míg elnyeri végleges formáját? 
Van olyan, hogy egy zene annyira betalál, hogy szinte rögtön kigurul rá a szöveg, vagy legalább egy része, amit aztán tovább tudok göngyölíteni. De olyan is van, hogy hetekig kínlódok egy jó kezdő sor után, hogy hogyan folytassam, és ezerszer átírom.

Eddigi dalaitok közül ki tudnál emelni egyet, amiért az közelebb áll hozzád, mint az összes többi?
Nem igazán. Kicsit olyan, mintha az embernek a gyerekei közül kéne egyet kiemelni. Vannak örök kedvencek, mint pl. a Vámpír, új kedvencek, mint a Szédülés, ami az egyik kedvenc szövegem, amit írtam, és vannak az új lemez kedvencei: Farkas, Te meg Én és a kutyád, Tíz perc szerelem. 

A közönségnek milyen a viszonya az új dalaitokhoz? 
Nagyon szeretik szerencsére, és nagyon tudják a szövegeket, ami isteni élmény koncerten.

Te színésznő és énekesnő is vagy egyben. Ez a két szakma önmagában is hatalmas energiát igényel külön-külön, nemhogy egyszerre a kettő. Hogyan tudod összeegyeztetni a koncertezést a színészettel? Néha nem érzed úgy, hogy a kettő egyszerre kicsit sok?
Tíz éve a zenekart tettem az első helyre. Jóval kevesebb színészi feladatot vállalok, és csak olyankor, amikor tudom egyeztetni a zenekarral. Nagyon nehéz döntés, de nem lehet egyszerre a kettőt teljes gőzzel csinálni. Így is nagyon bonyolult az életem. Nem tudok kettészakadni sajnos.

A családod hogyan viszonyul ehhez az őrületes tempóhoz, amit diktálsz? Őket is bevonod a koncert- és színház-életbe valamilyen szinten? 
Igyekszem úgy kitalálni, hogy sok időm maradjon a kisfiamra. Ez egy nagyon fontos szempont, mert ezek a legcsodálatosabb évek, és nem szeretnék kimaradni a gyerekkorából. Két éves kora óta jár koncertre velem, meg más zenekarokra is. Ebben nőtt fel, neki ez természetes.

2017 különös év számodra. Megjelent új lemezetek, a Bori X, 10 éves lett a zenekar, és ennek jóvoltából egy jubileumi turnét is útjára indítottatok.  Marad időtök azért lazítani is? Nem növekszik a nyomás és a feszültség a sűrű programterv miatt?
Hát a nyár meg az ősz elég kemény volt az új lemez meg a rengeteg koncert miatt, de most januárban és februárban kicsit tudunk lazítani.

Mikor fellépsz a színpadra, van benned egy kis egészségesnek mondható lámpaláz, vagy ezt a rutin elsimította? Ha izgulsz, akkor az izgalom minek szól? 
Persze egy kicsit mindig van, ha meg nagyon nagy koncert van akkor persze nagyobb. Szerintem az ember saját magától fél ilyenkor, hogy úgy tudjon mindent megcsinálni, ahogy szeretné. Én nagyon maximalista vagyok, szóval elég nehéz megfelelnem önmagamnak.

Mit gondolsz, meddig maradsz énekesnő és színésznő egyszerre? 
Ezen nem gondolkozom egyelőre.

Mondtál már le koncertfellépést? 
Egyszer 9 éve, mikor a Vámpír című klip forgatásán kilőttem a szemem egy pezsgősdugóval. Kicsin múlott, hogy nem lett nagyobb baj. Akkor le kellett mondani egy koncertet. De egyébként a legdurvább lelki és fizikai állapotban is inkább megcsinálom, ha tudom.

Mennyi koncertet terveztek átlagosan egy évben? Előre felállítjátok a programtervet és ehhez tartjátok is magatokat, vagy előfordul, hogy becsúszik egy-két nem várt változás, amihez alkalmazkodni kell? 
Van egy komoly management, és ők szervezik a koncerteket. Ahova hívnak és megfelelőek a feltételek, oda elmegyünk. Kb 60-80 koncert van egy évben.

Üzennél valamit a rajongóidnak a 2018-as évre?
Azt, hogy jöjjenek sokat koncertre jövőre is. Ők tartják életben a zenekart.

Kellemes karácsonyi ünnepeket, sok koncertet, új dalt és vidám pillanatot kívánok Nektek!

Köszönöm szépen az interjút! 










LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...