2016. december 3., szombat

JANE SHEMILT - LÉGSZOMJ


EREDETI CÍM: THE DROWNING LESSON
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 272
MEGJELENÉS: 2016 (EREDETI: 2015)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: SZABÓ ISTVÁN

FÜLSZÖVEG:

Hogyan kapunk levegőt, ha ránk zárul a világ? 
A Légszomj című regény nagyon gyorsan utat talált hozzám, hiszen egy olyan krimivel, vagy inkább lélektani thrillerrel van dolgunk, ami nem csupán egy pergő és izgalmas cselekményt vonultat fel előttünk, hanem lelkileg ízekre szed egy egész családot, alapvető problémákat hozva a felszínre, melyeket tükörként tart elénk az írónő, rejtett okulási célzattal. Legalábbis én beleéreztem egyfajta felhívást arra vonatkozóan, hogy mit kellene vagy kellett volna másképp csinálni... De akkor vissza az elejére...
Jane Shemilt
Sajnos Jane Shemilt első regényét, mely a Lányom címet viseli, még nem olvastam, de mivel a szóban forgó történetet gyakorlatilag alig tudtam letenni, az írónő hamar meggyőzött tehetségéről, és gyorsan felvettem kötelező olvasmány-listámra. A lélektan és az akció azonos mértékben keveredik egymással, nincsenek elnagyolt ecsetvonások, minden miért? és hogyan? világossá válik számunkra. 
Akkor mindjárt kezdem a címmel... Légszomj... azt kell, mondjam, nagyon találó, hiszen több erős szálon is kapcsolódik az elbeszélő főhősnőhöz, Emmához
Emmát kicsi kora óta versengésre késztetik, szinte minden egyes lélegzetvételért meg kell küzdenie: Úszol, vagy elsüllyedsz! Te döntesz...   Ez a két mondat nem csupán magára az úszásra vonatkozik, hanem egész további életére. Ez a két mondat határozza meg jövőjét, ennek köszönheti, hogy olyan emberré vált, amilyen... de ilyen akart ő lenni? Vagy ez csak egy szerep, mely már kezd túlnőni rajta? A nő értékrendje teljesen deformálódik. Van családja, két szép lánya, egy újszülött kisfia, magasan ívelő karrierje, mégis rájön, az élet elszáguldott mellette, és aminek valóban fontosságot kellett volna tulajdonítania, sokadrangúvá süllyedt számára. Ironikus, hogy erre épp egy tragédia döbbenti rá. Voltak már intő jelek a család instabilitására, de az állandó rohanásban sem Emma sem Adam nem tudta értelmezni ezeket. Vagy nem akart tudomást venni róluk? Vajon elég az, ha mondjuk a gyereknek, hogy szeretjük, de éreztetni kevésbé tudjuk? Meg fogja érezni a figyelem hiányát? Erre nagyon gyorsan választ kapunk, hiszen Alice-nek, az idősebbik kislánynak viselkedési problémái vannak az iskolában. Nem akar rossz lenni, csak azt szeretné, ha foglalkoznának vele, hogy ő legyen a fontos, ne az a sok idegen, édesanyja páciensei. 
Mindezek tudatosulnak Emma számára, belső monológként tudatja az olvasókkal, hogy nagyon is tisztában van azzal, hol rontotta el... Mentőövként is felfogható az az ajánlat, mely hirtelen érkezik. Adam egy éves kiküldetése Afrikába, Botswanába. Az ismeretlen, új hely vajon képes lesz összeforrasztani azt, ami már teljesen szétesőfélben van? Vajon anya és lányai újra egymásra találhatnak? A sok belső lelki vívódás után Emma rábólint az útra. Mérlegel. Bár nem könnyű otthagyni a praxisát, de utat tör benne a gondolat, hogy talán igazi anyává válhatna.
Ahogy átlépünk Afrikába, egy teljesen más nép szokásaival ismerkedhetünk meg, bár a nyomor szinte kézzel fogható, az emberek segítőkészek, barátságosak. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkönnyítsék az angol család beilleszkedését. A gyerekek próbálnak lépést tartani a változásokkal, a kis Zoe lelkesen veti bele magát új életébe, de Alice továbbra is zárkózott marad, nem sikerül megtalálnia az utat az anyjához... és fordítva.
Érzek Emmában egy furcsa kettősséget, amitől egyaránt válik rokonszenvessé és ellenszenvessé az olvasó számára. Magatartása elidegenítő, mert hiába teszi fel életcéljának, hogy az embereken segítsen, a saját gyermekeit nem is ismeri igazán. A csecsemő Sam-et is elutasítja és már-már undorral viszonyul hozzá, mert egy nagy anyajegy van az arcán. Bár gondoskodik róla, igazi szeretetet nem érzünk ki a kapcsolatukból, és ezt a nagyobbik lány ki is mondja. 
Aztán hatalmasat fordul a világ Emmával, mikor Sam eltűnik. Folyamatosan döbben rá arra, mekkorát hibázott, és egy csapásra felszínre bukkan anyai ösztöne a lelkiismeret furdalással együtt. 
Sok esetben tapasztalhattuk már, hogy egy tragédiának kell történnie ahhoz, hogy érzelmileg összehozza a családot, vagy az egymástól nagyon elhidegült feleket. Itt ez nem történik meg egy csapásra, inkább csak azt az utat kövezi ki, amelyen a jövőben járni érdemes. 
Tehát a lélektan mellett a történetbe bekapcsolódik a nyomozati szál is. Emmának sok szörnyűséget kell végighallgatnia, feltételezéseket, elméleteket, vajon kik vihették el a kisfiát és miért. Egyik kép a másikat éri gondolataiban.
Botswana - Kubung
Az írónő nagyon jól adagolja a feszültséget, a tehetetlen dühöt, valamint a metamorfózist, amin a család tagjai átmennek. A rendőrség nincs a helyzet magaslatán, tehát Emma szükségét érzi annak, hogy tétlenségén felülemelkedve végre valami hasznosat tegyen a családjáért. Ha nem is teljesen direkt módon, de ő is részt vesz a nyomozásban. Adam, a férj nem tekinthető főszereplőnek, ő inkább csak statiszta ebben a feje tetejére állt családi zűrzavarban. 
A történet, bár egyaránt lélektani és akciódús, dinamikusan halad előre, sok gyanúsítottal is találkozhatunk, mi is tovább gondolhatjuk és gyárthatjuk az elméleteket, kinek állhatott érdekében Sam elrablása. A megoldás pedig frappánsra sikerült. Nem elnagyolt, nem hirtelen elvarrt szállal zárul. Van előkészítés és levezetés. Semmi sem oldódik meg rögtön, varázsütésre. Mindenhez idő kell, és ezt a karakterek az írónőtől meg is kapják. 
A vége felé közeledve szépen kikerekedik a történet, nem marad bennünk hiányérzet. Amire kell, arra megkapjuk a választ. Semmi sem válik álomszerűvé, maradunk két lábbal a talajon. A regény nem hajlik utópiába, mindvégig a realitás talaján mozog. Nem tanmese, csak egy szórakoztató krimi, mégis felhívja pár dologra a figyelmet, amelyet érdemes fontolóra vennie az embernek.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a General Press Könyvkiadónak!

5/5 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...