2016. december 23., péntek

GREG ILES - CSONTFA


EREDETI CÍM: THE BONE TREE - SOROZAT: PENN CAGE 5.
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 736
MEGJELENÉS: 2016
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: RECSKI JÚLIA

FÜLSZÖVEG:
Penn ​​Cage, az egykori államügyész-helyettes, Natchez polgármestere, egy szövevényes, dermesztő rémálom kellős közepén találja magát. Miután apja, Tom Cage hajdani afroamerikai ápolónője meghal, valóságos lavina indul el: a köztiszteletben álló orvos menekülni kényszerül a szinte minden sejtjében korrupt igazságszolgáltatás elől, és ő maga meg a menyasszonya, Caitlin élete is veszélybe kerül. A polgármester néhányadmagával kétségbeesetten próbálja megtalálni az apját, és akarva-akaratlanul háborút indít a Ku-Klux-Klan egyik vadhajtása, a kegyetlen Dupla Sasok ellen, akikről kiderül, hogy messze többet tudnak Tom Cage-ről, annak múltjáról, mint tulajdon felesége vagy a fia. És úgy tűnik, ez a múlt az amerikai történelem talán legnagyobb tragédiáihoz és rejtélyeihez köthető: egyenesen John F. Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King megöléséhez. 
A jó és a rossz oldalon állók által indított hajsza végül mind egy helyre vezet: a mitikus Csontfához, az egykori kivégzőhelyhez, amely több titokra deríthet fényt, mint amennyiről a néhai áldozatok hozzátartozói tudni akarnának. És minden feltárt összefüggéssel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az olyannyira vágyott bizonyosságot csak egyvalaki adhatja meg az arra szomjazóknak: Penn Cage édesapja.

Greg Iles hátborzongatóan izgalmas, az Egyesült Államok múltjának legsötétebb fejezeteibe bepillantást engedő, briliánsan szőtt és elgondolkodtató regényében folytatódik a Lángoló keresztben már megismert szereplők története.

Most nagyon drukkolok magamnak... megpróbálom érdekessé tenni a szóban forgó recenzióm is. Ez így hajnali három óra tájékában kemény kihívás. Ha nem vigyázok, bealszom a billentyűzeten. 
A dolgom tovább nehezíti, hogy egy olyan regénybe csöppentem, ami már egy sorozat ötödik részeként fut. Rutinos olvasóként sikerült felgöngyölítenem a szálakat valamennyire, és kibogozni a karakterek egymáshoz fűződő ügyes-bajos viszonyát. Sőt... ha már homár alapon a politika is beköszönt a nehezítő tényezőket erősítve. Én és ő nem jövünk ki valami jól egymással.
A regény eleji hosszú leírás kicsit megijesztett, suttogtam is magamban néhány: jajj, ne már-t, Jesszust és hasonlókat. De aztán szerencsém volt, mert a nehézkes politikai váz levált a történetről, és utat engedett a pergő eseményeknek, amiből azért akadt néhány.
Greg Iles neve eddig ismeretlenül csengett számomra, de most feljegyeztem a kötelezően szemmel tartandók listájára. Ha már utólagosan  a Csontfába botlottam  mondhatni irányzottan  igencsak birizgálja oldalam a másik négy előzmény-kötet is (Csöndes játszma, Forgó angyal, Az ördög hajója, Lángoló kereszt). 
Szeretem, ha egy regénynél a műfajkeveredés oly módon valósul meg, hogy a rétegek nem különülnek el élesen egymástól, hanem lágyan összeolvadnak. Ahogyan ezt tapasztalhatjuk a szóban forgó könyv esetében is. Mert van itt nyomozós krimi szál, családi-dráma, és a történelem is képviselteti magát. 
Eminensként utánaolvastam egy kicsit az írónak  igyekeztem kihasználni a munkám során keletkezett üresjáratokat  így megvilágosodtam, és össze tudtam kapcsolni a regénybeli helyszíneket Greg Iles életével: Mississippi, Natchez...
A történetet Penn Cage meséli el, de néha átvált E/3-as előadásmódba, ha olyan epizód következik, melyben ő nincs jelen. Kicsit nehéz volt hozzászokni a hirtelen törésekhez, de aztán már nem okozott problémát.
2005-ben járunk, de a múlt is beszivárog a jelenbe, és kiderül, hogy az 1960-as években elkövetett bizonyos bűncselekmények erős szállal kapcsolódnak az éppen most zajló eseményekhez. Hogyan lehetséges ez? Az FBI-nak, személy szerint pedig John Kaiser különleges ügynöknek is fel van adva a lecke; az igazság kiderítését sok tényező nehezíti. Miért foglalkoztatják annyira azok a régi merényletek? Azt gondolnám, hogy inkább a Lusahatcha mocsár átkutatását kellene szerveznie, hogy megtalálja a Csontfát. 
És igen... a Csontfa nagyon is léteziknem csak a misztikum ködében él, bár sok legenda lengi körül. Sajnos a kutatásba csak nagyon későn csöppentem bele, ezért akad még homályos folt, bármennyire is igyekeztem kirakni magamban az előzmény-darabkákat.
Greg Iles kőkemény társadalomkritikát vág az arcunkba, amit épp elég megemésztenünk. A fajgyűlölet mindig érzékenyen érintett, itt pedig elég nagy dózisban adagolja az író. Mélyen elgondolkodhatunk azon, egyesek milyen jogon mondanak ítéletet egy másik ember felett, csak azért, mert másmilyen a bőre színe? Ez az "apróság" elég ahhoz, hogy önálló szektát alkosson? De ez csupán egy dolog a sok közül, ami kiélezetten jelenik meg a regényben, és készteti az olvasót elgondolkodásra.
Ebben az esetben sem maradtam kedvenc karakter nélkül. Caitlin Masters  Penn Cage menyasszonya  a kissé megszállott újságírónő merészen ugrik fejest a rejtélyek és titkok folyamába. Nagyon hamar megkedveltem. Egyáltalán nem ért meglepetésként, hogy ő az első, aki rábukkan a Csontfára, amit már-már olyan szenvedéllyel kutatnak egyesek, akár a Szent Grált. Caitlin felkapta a fejét. Megannyi kudarcba fulladt kutatás már-már mitikus tárgya ott állt előtte. Éppúgy, ahogy a szóbeszéd tartotta, a Csontfa több mint harminc méterrel magasodott a víz fölé, alsó ágai a többi fa koronájával egyesülve összefüggő, sűrű szövetet alkottak. A hatalmas ciprus kérge olyan volt, mint egy hatalmas, alvó teremtmény bőre. Aljánál a törzs kettévált, mintha két láb merülne az iszapos zsombékba. Caitlin azon tűnődött, mi van abban az óriási törzsben.
Caitlin önmaga is sokat változik a regény során... A világhírnevet hajszolva jött ide, de valami olyan mélységesen szomorú dologra bukkant itt, amelyet látva nem tudott csak önmagára gondolni. A látvány alázatosságra késztette. 
Vajon mennyit érdemes kockáztatnunk a céljainkért? A becsületünket? Az életünket? A regény körbejárja ezt a morális kérdést is, nem egyszer szomorú tapasztalatokon átívelve.

Sok olvasó méltó folytatásként üdvözölte a regényt, mely ott folytatódik, ahol a Lángoló kereszt abbamaradt... ehhez sajnos nem tudok többet hozzátenni, csak akkor, ha én is elolvastam, ami inkább előbb, mint utóbb, meg fog történni...
A Csontfa esetében valóban fontos ismernünk az előzményeket ahhoz, hogy teljesen a hatása alá kerülhessünk. Én kicsit kívülálló maradtam, mivel csak az ötödik felvonás elején csatlakoztam. Ez az érzés mindvégig kitartott, viszont az élményt azért nem rontotta el száz százalékosan. Inkább arra ösztönzött, hogy induljak el onnan, ahol minden elkezdődött...

BORÍTÓ: Borzongató, de egyben hitelesen visszaadja a tartalmat, előreutal rá.  Engem meggyőzött. 5 pont

TÖRTÉNET: Sajnos csak egy része a nagy egésznek, viszont magával tudja ragadni az embert dinamikájával, ha kivárja türelmesen a hosszabb leíró részek utáni intenzív szakaszt. Politika, intrikák, fajgyűlölet, kaland, romantika, akció... egy igazán érdekes turmix, mely sok olyan problémát hoz napvilágra, melyekre rá kell nyitni az emberek szemét, hogy ilyen többé ne történhessen. 4 pont

KARAKTEREK: Bár kedvencet sikerült avatnom ebben az esetben is, olyan közel nem került hozzám senki, mint az utóbb olvasott krimikben például. Ettől függetlenül az író karakterábrázolására nem lehet panasz. Annyira emberiek, hogy az szinte már félelmetesen borzongató... 5 pont

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...