2016. augusztus 4., csütörtök

SOMAN CHAINANI: JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA


EREDETI CÍM: THE SCHOOL FOR GOOD AND EVIL
KIADÓ: TWISTER MEDIA
OLDALSZÁM: 584
MEGJELENÉS: 2016 (EREDETI: 2013)
MŰFAJ: FANTASY
FORDÍTOTTA: BOZAI ÁGOTA

FÜLSZÖVEG:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül. 
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha... végigélik. 

Egyszer volt, hol nem volt... kezdhetném így is történetem, hiszen egy mesevilág kapuján készülünk átlépni, hogy az minden csodájával magával ragadjon. 
Talán sikerül a fonalat is felvennem útközben, mert sajnos gondolataim labirintusában igencsak eltévedtem, és ez a meleg sincs túl jó hatással írói vénám kibontakozására. Az idő hiánya meg már csak... no mindegy...
... szóval egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer a Jók és Rosszak Iskolája. Vagy még mindig van? Jól vigyázz, mit kívánsz! És, hogy kit! De nem... visszapörgetem a filmet... nem ezzel indítunk. Snitt...
Minden (na jó, majdnem minden) lány álmodozik arról kicsi korában, hogy ő hercegnő lesz. A környezet pedig igyekszik kicsit táplálni ezt az ábrándképet. Mindaddig, amíg a valóság át nem veszi az uralmat képzeletünk felett. Azaz felnövünk. A gavaldoni Sophie nem szeretne felnőni, ő tökéletesen jól érzi magát hercegnői bűvkörében. Amint közeledik az idő... egyre izgatottabb. Történetünk kezdetén van annak a napja, hogy négy éve két gyerek tűnt el Gavaldonból. Ez mindig megismétlődik. Míg a többiek rettegnek, Sophie várja, hogy rá kerüljön a sor. Szeretne valódi mesebeli hercegnővé változni az ő hercege mellett, és ehhez a legjobb út, ha saját mesét kap, saját történettel, és bekerülhet a Jók tagozatára. Mert ő Jó, adakozik, segít, mindenkire mosolyog, a lelke makulátlan. (legalábbis ezt hiszi)
Sophie
Vele szemben ott van Agatha, aki mindig tele van sötét gondolatokkal, elhanyagolja külsejét, csúnyának érzi magát, slampos, és irtózik az emberek közelségétől. Még morbidabb, hogy a temetőben lakik boszorkánynak kikiáltott anyjával és Perrszepó macskájával). Tökéletes ellentéte a fénylő Sophinak. Mégis barátok. De ebben a regényben szépen feje tetejére áll a fogalmak kavalkádja. Amit egyértelműnek hittünk, arról kiderül, hogy korát sem úgy van... ahogy az egy mesében lenni szokott. 
Tehát... kapuk nyitva: Isten hozott mindenkit a Jók és Rosszak Iskolájában!
A Gazgató által elrabolt két Könyvfaló már útban van a suli felé egy valóban mesebeli csontmadár jóvoltából. Viszont gikszer csusszan Sophie – önjelölt hercegnő – számításába, mikor ő a rosszak udvarába pottyan, míg Agatha, aki aztán valóban félelmetes benyomást kelt, a jóknál köt ki. Hoppá... 
És akkor elkezdhetjük átértékelni a Jóról és a Rosszról a gondolatainkat. Mert tévedés kizárva... mindenki oda került, ahová való. No de akkor mitől jó a jó? És mitől rossz a rossz? Átmenet nincs? Mindennek ennyire egyértelműnek kell lenni? 
Agatha, aki mindvégig azt hitte magáról, hogy ő rossz, mit keres a rózsaszínben pompázó csilivili hercegnők között? Sophie pedig, aki egész életében arra készült, hogy ő jó hercegnőként akasztja le magának a boldogan éltek befejezést egy Charming oldalán, boszorkányként realizálódik történetében. Ez így nem lesz jó.
Agatha
Agatha mindenáron meg akar lépni, és Sophie is támogatja (egy idő után) az ötletét. Csak ugye egy mese sem ilyen egyszerű. A különböző mesecsaládokból érkezett növendékek, tündérek, manók, beszélő farkasok, hercegek, hercegnők, boszorkány-kezdemények között az élet nem habos torta. Keményen meg kell küzdeni a boldog befejezésért! A két lány csapdába esik saját meséjében, és rájönnek: Menekülnél, de nem lehet, kifelé csak mese vezet.
Akkor nézzük kicsit közelebbről, hogy festenek a JÓK: nyafi, kényes hercegnők, akik naphosszat csak a hajuk fésülgetésével vannak elfoglalva, no meg az öltözködéssel, és órarendjükben is előkelő helyen szerepel a szépítkezés és etikett. A hercegek meg... no ők is megérik pénzüket. Vívnak, hősködni tanulnak, hogy majd egyszer megmenthessék bajbajutott szerelmüket a galádoktól. De amúgy semmi másban nem különböznek női párjuktól, mert hiúk, és a külsőség a mindenük. 
A galádok ezzel szemben sötét szívűek, rondák, és táplálják magukban a gonoszságot. Nem törődnek azzal, hogy néznek ki, az ártó szándék a lényeg. 
De mindez tényleg ennyire egyszerű?
Agatha  aki egyébként a legszimpatikusabb és legviccesebb karakter a könyvben  tudatában torz képzetként él az, hogy ő gonosz. De miért? Mert más, mint a többiek? Mert visszahúzódó és nem nyílik meg könnyen? Mert szeret olyan sötéten öltözni, mint amilyenek a gondolatai? Ez a kemény pajzs ebben a mesében felperzselődik, és előbukkan valódi énje. Mi sokkal előbb észrevesszük, hogy Agatha nem lehet rossz, hiszen mindig mindentől védi barátnőjét, és foggal-körömmel kapaszkodik egy olyan barátságba, amit mi csak egyik oldalról érezhetünk valódinak. A két lány meséje egy általános igazságra is rávilágít, ami sablonos lehet, de itt mégsem az: nem minden a külső. Sophie ezzel szemben makulátlanul gyönyörű, egy valódi hideg szépség, aki mindent csak érdekből csinál. A külvilág felé színészkedik, és még önmagának is. Annyira beleéli magát a szerepébe, hogy nem veszi észre, hogy már egy teljesen másik karakterré válik. Kibontakozik valódi énje. 
„– Agatha, ... halloweenkor menyasszonynak öltöztél.
 Az esküvő elég félelmetes.
Sophie csak bámult.
 Hát jó. Lehet, hogy tényleg egy kicsit más vagyok!  mordult Agatha.  És akkor mi van?
Sophie tétovázott, kereste a szavakat. 
 Hát, csak az, hogy a mesékben általában kiderül, hogy a más azt jelenti... rossz... gonosz.
 Azt akarod mondani, hogy Nagy Boszorka lesz belőlem  szólt Agatha sértetten.
 Azt mondom, hogy akármi is történik, van választásod  jegyezte meg Sophie halkan, szinte kedvesen.  Mindketten magunk választhatjuk meg, hogyan végződik a mesénk.
De ez még mindig nem ennyire egyszerű. Csavarjunk rajta még egy kicsit. A mesékben a gonoszok sosem akartak jók lenni. De Sophie azért törekszik erre. És társai: Anadil, Mona, Pötty, Hester bármennyire is próbálnak Galád Végességesnek tűnni, előbukkan néhány olyan tulajdonságuk, ami rögtön kétséget ébreszt bennünk vegytiszta gonoszságukat illetően. Természetesen ez a Végestelen Jó oldalra is igaz. 
Aztán itt van Mr. Szépfiú, a nagybetűs herceg, most épp Tedros alakjában, akire sok mindent mondhatnánk, de... ehhh.... ha minden herceg ilyen, egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a mostani mesékben már a hercegnők egymásnak adogatják az Igaz Szerelem Csókját.  Mert milyen is sokak példaképe, a nagy Ő... Bár nyomokban hordoz önálló gondolatokat, és minden vágya, hogy ne a külsejéért epekedjenek érte... de akkor a belsőnek kéne olyannak lennie, amitől ez máshogy lesz. De neeem, hercegünk  a prototípus  a logikus gondolkodásra egyáltalán nem képes, a bizalom, mint olyan hiányzik eszköztárából, és inkább a szemének hisz, minthogy a dolgok mögé látna. No, ez a mese tényleg kifordul önmagából. A Ténetész (varázstoll) kitesz magáért, és úgy kanyarintja az eseményeket, hogy az örök klasszikusok mind új megvilágításba kerülnek. Aztán a két lány maga kezdi el írni saját meséjét...
Soman Chainani
A Jók és Rosszak Iskolája hihetetlenül szórakoztató regény, tele humorral, izgalommal és ellentmondásos karakterrel. Pont nekem találták ki! Mikor még csak a borítót láttam, és csak egy-két olyan szóról volt tudomásom, mint Mesetlon vagy csontmadár amiket a történet rejt, azt hittem, valamiféle Harry Potter fíling lengi majd körül a sorokat. De ez nem így van. Soman Chainani minden szempontból egyedi világot alkotott, mely a jó és rossz küzdelméről szól, ahogy ez a mesékben lenni szokott, csak éppen az nem egyértelmű, ki jó és ki rossz. A hártyavékony határvonal a mese és a valóság között könnyen, észrevétlenül szakad át. A körülmények bár mesébe illők, hol félelmetesek, hol érzelemmel telítettek, hol kalandosak, hol végzetesek. A boldogan éltek, míg... befejezést már nem tudni, ki irányítja. Egy biztos, Agatha és Sophie története már elkezdődött, és a Vége még nagyon nagyon messze van. Ennek én csak örülni tudok. 
Most, hogy körbejártam a történetet, ejtenék néhány szót magáról, a könyvről is. A kivitelezés elsőosztályú! Őszinte leszek, először a borító keltette fel a figyelmemet, aztán jött csak a fülszöveg. Jó érzés volt kézbe venni, nagyon szépen mutat az éjjeliszekrényemen. Aztán ez még semmi. A fejezetek elején található illusztrációk is fantasztikusak, még jobban elősegítik a befogadást. Bár Soman Chainani  úgy ír, hogy rajzok nélkül sem ütközik akadályba szárnyaló képzeletünk. Egy mesét olvasunk, ami elvesztette önmaga felett az uralmat, és elszabadult. A nyelvezete könnyed, szatirikus, ironikus párbeszédekkel boldogítják egymást hőseink. Összességében azt mondhatom, egy kívül-belül remek kis könyvet tarthat kezében az az olvasó, aki bemerészkedik a Jók és Rosszak Iskolájának kapuján.

5 / 5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...