2016. augusztus 31., szerda

NICHOLAS SPARKS - ENGEM LÁSS!


EREDETI CÍM: SEE ME
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 576
MEGJELENÉS: 2015
MŰFAJ: ROMANTIKUS, KRIMI
FORDÍTÓ: GÖMÖRI PÉTER

FÜLSZÖVEG:
Colin és Maria útja egy éjjel, a szakadó esőben keresztezi egymást. Olyanok, akár a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él. A viharos, váratlan találkozás mindkettejük sorsát megpecsételi, és hamarosan rájönnek: egész életükben másra sem vágytak, csak egymásra. Bimbózó szerelmüket azonban igencsak próbára teszi, amikor felbukkan valaki Maria múltjából. Fenyegető üzenetei fenekestül felforgatják a két fiatal mindennapjait. Vajon ily nehéz időkben is képesek megőrizni szerelmüket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kettejük között kialakult köteléket?
Nicholas Sparks legújabb, mély érzelmekkel és borzongással teli regényének lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje. Maria és Colin pedig arra is ráébred: ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk. 

Nem is tudom, hol kezdjem... már megint :) Ja, de igen! A könyvet nagyon szeretném megköszönni a General Press Könyvkiadónak! 
Nicholas Sparks
Olvastam néhány véleményt Sparks regényekről, és egy filmet is láttam (Szerelmünk lapjai), sőt az idei 2016-os Könyvfesztiválon egy mini-előadást is meghallgathattam az író munkásságáról, fókuszban a szóban forgóval. Nekem ez az első regényem tőle, így nincs összehasonlítási alapom, nem tudom, miben más ez, mint a többi. A témának ezt a részét tehát érintetlenül hagyom.
Saját tapasztalatomra hagyatkozva, az adott könyvre vonatkozóan alkotok véleményt. Szerencsés választás volt? Mindenképp! Az Engem láss! stílusával, történetvezetésével, a rokonszenves fő és mellékszereplők megfestésével hamar megkedveltette magát velem. Bevallom, rosszabbra számítottam. Amolyan tucatromantikára, ami instant-láv-ban oldódik fel, gyorsan csúszik, és elmerül a feledés homályában.
Örömmel tapasztaltam  bár a gerincet itt is a nagy egymásra találás és a romantikus kapcsolat kialakulása alkotja  mégsem unalmas, kiszámítható és futószalagon gyártott karaktereket vonultat fel. Elfelejti a meglátni és megszeretni vonalat, és a szegény-gazdag kombót. Az már nagyon unalmas.
Colin Hancock
Sparks hagy teret a valódi érzelmeknek, és a jellemek kibontakozásának. Semmi sem szép és jó, hanem olyan, mint a valóságban. Két főszereplőnk, Maria és Colin sem eszményített szerelmesek, és nem pátoszos dialógusokat nyomnak le előttünk. Itt ért a kellemes meglepetés. Már a találkozásuk sem hétköznapi, és egyikük szívét sem dobogtatja meg a first contact, illetve de... Mariáét igen, csak nem azért, amiért gondolnánk. Ki ne dermedne le félelmében, ha horrorisztikus díszletek mellett, szakadó esőben, a sötétség leple alatt lerobban a kocsija a semmi közepén, a telefonja persze, hogy nincs nála, és segítő szándékkal épp egy olyan alak közelít felé, akiről joggal hihető, hogy most szabadult, vagy legalábbis jó eséllyel pályázik a sittre. Maria valami ijesztő ürességet látott meg a férfi tekintetében. Mintha nem lenne benne az az erkölcsi fék, amely megakadályozza, hogy védtelen nőket erőszakoljon és öljön meg. 
Colin ridegen őszinte, szókincse is lényegre törő, és nem köntörfalaz, mindenkinek a képébe vágja az igazságot (legalábbis amit ő annak hisz). Zűrös fenegyerek látszatát kelti, aki azonban igyekszik megváltozni, de mégsem tudja levedleni teljesen régebbi énjét. A feltoluló feszültséget mindig sportban vezeti le. Úgy tűnik, működik. Egyetemre jár, tanár szeretne lenni, de emellett ketrecharcos. Már önmagával szemben is erős kontrasztot alkot. Oké!
Maria Sanchez
Maria nem a szegény, szerencsétlen lány prototípusa, akit a széltől is óvni kell. Bár sokszor tűnik határozatlannak némely szituációkban, azért látszik, hogy nem hódol be senkinek. Rátermett jogász lány, (és még szörfözik is) aki hagyja, hogy túlnőjön rajta egy-két ügye. Jill barátnője is egy üde színfolt a regényben, tőle tanulhatna némi határozottságot. Az egyik legjobb jelenet is hozzá fűződik a regényben. Maria párbeszédei is pattogósak, és nem arról árulkodnak, mintha annyira féltenünk kellene. Az igazi spanyol mentalitás kedvemre való volt.
Húga, Serena a 21. századi egyetemisták megtestesítője, aki a fészbúk és a virtuális világ bűvöletében él, az egyetemre tanulni jár, de a bulikat sem veti meg. Egyszerű kiscsaj, ábrándokkal, vágyakkal és imádni való jellemmel. Kis kerítő.
Maria egész családja elbűvölő. És elhisszük, hogy valóban ilyenek, összetartók: lazák, de szókimondók. Tényleg, mi értelme ködösíteni, hisz az igazság úgyis kiderül előbb-utóbb... tehát Colin sem hímez-hámoz... nem szépít...
Akiket még hamar megszerettem, Evan és Lily, bár mellékszereplők, de színt hoztak a történetbe, élénkké varázsolva azt. Mindenkinek szüksége lenne ilyen barátokra. Az ő kapcsolatuk Colinnal sem mézes-mázos. Evan aztán tényleg nem azt mondja Colinnak, amit hallani szeretne. Lily pedig... őt nagyon szerettem! Bár gazdag, szőke és jól néz ki, és minden tulajdonság adott ahhoz, hogy plázacica váljék belőle, vagy annak lássa környezete... ő mégsem az. Értelmes nő, aki mindent megtesz a barátaiért, de közben az marad, aki.
Aztán jön a krimi-vonal, ami az elmondások szerint egyedivé teszi ezt a Sparks regényt. Bár mindvégig az érzelmeken volt a hangsúly, ez a szál segít kidomborítani a jellemeket. Előcsalogatja mindenkiből valódi énjét. Mivel ez a könyv elsősorban nem krimi, ne súlyozzuk annyira, mint mondjuk az Elfojtott sikolyt. Nem kerül részletezésre a nyomozás folyamata, illetve nem annyira, mint az eleve erre szánt műfajú történetekben. Ez csak egy járulékos plusz, ami emeli a színvonalat. Azért nem volt olyan egysíkú, hogy pár mondat után kitaláld, ki a hunyó. Csavarok is kerültek itt-ott elrejtve a sztoriba, szépen fel lett építve ez a rész is. Margolis nyomozót is megkedveltem, nem fújtam rá azért, mert olyan a viszonya Colinnal, amilyen. Erre a srác rászolgált. De a rendőrt nem az elfogulatlan vak gyűlölet fűtötte, mindvégig becsületes maradt, és mikor már személyes síkra terelődött Maria ügye, kiállt mellette, és beleásta magát. Az sem annyira hihetetlen, hogy Colin átképezi magát nyomozónak, és kiderít ezt-azt; oly módon, olyan eszközökkel, amik a hétköznapi embereknek is rendelkezésére állnak. Nem változik szuperhőssé, mindvégig korlátain belül marad. Segít a lánynak, aki fontos neki, de nem fojtja meg Mariát a közelségével. Aggodalma sem úgy nyilvánul meg, hogy a széltől is óvni kezdi, és még az utcára sem engedi ki egyedül. Ezt Maria nem is engedné, csak a józan ész határain belül. Mindketten meg is maradnak az arany középúton. Kapunk romantikát, de épp csak annyit, amennyivel könnyedén megbirkózunk. Nincsenek oldalakon keresztül húzódó csókcsaták és ágyjelenetek. Ebben az esetben inkább a tettek és gesztusok azok, amik közelebb viszik egymáshoz a szereplőket. És ez így van jól.
Észak-Karolina
A regény humora a párbeszédekben érvényesül. Kellemes, nem erőltetett. Bár a fejezetek Maria és Colin részre vannak osztva, az egyensúly megmarad, senkit sem nyom el a másik. Bár már hozzászoktam az E/1-es elbeszélésmódhoz, most újra kezd visszatérni ez E/3, ami azért is szerencsés, mert több szempontból enged rálátást a dolgokra.
Egy szó, mint száz, én szerettem ezt a regényt. Dinamikus, őszinte, és vannak megfontolandó gondolatai. Romantikus, de nem fellengzős, mellőzi a kötelező prototípusokat, ehelyett hús-vér karakterekkel szolgál. Sok vicces pillanata pedig oldja a feszültséget, és közelebb hozza hozzánk a történetet és a szereplőket egyaránt.

Ítélet: 5 / 5


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...