2016. június 20., hétfő

RICHARD MORGAN - A FEKETE FÉRFI



EREDETI CÍM: BLACK MAN
KIADÓ: AGAVE
OLDALSZÁM: 602
MEGJELENÉS: 2016 (eredeti: 2007)
MŰFAJ: SCI-FI, THRILLER
FORDÍTOTTA: ROBOZ GÁBOR

FÜLSZÖVEG:
2107-et írunk, a Földön béke honol. 
A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra. 

Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egység a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nem csak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállóként tekint rájuk. 
Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és intelligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő. 

Richard Morgan a Takeshi Kovacs-trilógia lezárását követően 2007-ben írta meg A fekete férfit, ami újabb mérföldkő lett az életművében, és megkapta érte a rangos Arthur C. Clarke-díjat. Ismét a rá jellemző, végtelenül izgalmas, letehetetlen stílusban írt sci-fi/thrillert tart a kezében az olvasó, ami a lebilincselő történet mellett az előítéleteink kérdését is feszegeti, valamint arra keresi a választ, hogy hol vannak a saját testünk fejlesztésének határai. 

Először is szeretném megköszönni a könyvet az Agave kiadónak! Nagyon tanulságos és szórakoztató olvasmány volt. És jó hosszú, aminek azért örültem, mert nem kellett olyan gyorsan búcsút intenem ennek a világnak. Bár... a Richard Morgan által felvázolt világ realisztikusabb már nem is lehetne, és megfogalmazódott bennem többször is a kérdés... vajon élnék én egy ilyen jövőben? De hát miért is ne?
Richard Morgan
Az emberek már a Marsot is meghódították, bár ahogy lefestik, nem tűnik egy hajj, de kellemes helynek. Manapság elég sok Mars-ábrázolással találkozhattunk (A marsi, Becsapódás) amik mind-mind más színben tüntetik fel a vörös bolygót. Esetünkben mellékszálként asszisztál az égitest, de sok olyan fő-esemény indul útjára onnan a távolból, ami meghatározza a fő csapásvonalat. 
Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy ez a regény Arthur C. Clarke-díjjal lett kitüntetve, hiszen olyan tökéletesen és aprólékosan van kidolgozva ez a 22. századi világ, hogy az olvasónak nem esik nehezére bennragadni és azonosulni a történésekkel és a szereplőkkel. 
Bizony, csak úgy hemzsegnek a genetikailag módosított emberek az utcákon, és a legális drogok kereskedelme is virágzik (mesh, syn), és még a rendőrség tagjai is előszeretettel élnek vele. A benti polcon talált... egy fólia synt. Pontosabban egy adag k37-es synadrive-ot: a hadseregben használt teljesítménynövelő kapszulákat, amelyek a feketepiacon keresztül szivárogtak be a New York-i rendőrség állományának szekrényeibe ... Sevgi jó néhányszor élt már vele, és ijesztően hatékonynak találta  a kapszulák felerősítették a szinaptikus reakciókat és a fizikai koordinációt lényegében minden más rovására, ráadásul igen hatékonyan. 
Szép új világ... de ahhoz, hogy te maradj talpon az ellenséggel szemben, mindent el kell követned, hogy bírd szuflával. Nem merülhetsz le félúton, mert az bizony könnyen az életedbe kerül. Főleg egy ilyen furcsa világban, ahol már nem igazán lehet megállapítani, ki bűnöző és ki nem az. De igazán... Az egész város gyógyszerezi magát. Ne pörögd túl, Sev. 
Aztán felmerül sok filozófiai kérdés is, mely azzal hozható összefüggésbe, hogy megalkották a tizenhármas variánsokat, akik úgymond az igazán tökéletes katonák, perfekt gyilkológépek, akiket azért hoztak létre, hogy elvégezzék a háborúkban a piszkos munkát. És miután ez megtörtént és feleslegessé váltak, már csupán szörnyekként tekintenek rájuk, és a hatóságok próbálják a minimálisra csökkenteni az integrációjukat. Lőjük ki őket a Marsra, le lesz róluk a gond. Igen... de mi a helyzet, ha egy ilyen mutáns öntudatra ébred? Ha a benne szunnyadó bosszúvágyát képtelen tovább magában tartani, és gyilkos dühvel kezd pusztítani? És mi van akkor, ha a rendőrség általánosítani kezd, és minden tizenhármast egy kalap alá sorol? Burjánzik a megalapozatlan előítélet... Amint megtudták, hogy Ethan kicsoda, már nem olyannak látták, mint azelőtt. Ő lett az Ethan testét felöltő gonosz... 
Napi problémák kivetítése. Ki az igazi szörnyeteg? Aki szörnyeteget alkot kvázi-világmegmentés céljából, vagy az, aki ily módon megszületik? Carl Marsalis a szintén kirekesztetté vált tizenhármas a COLIN  a nyugati nemzetek érdekeit képviselő Koliniális kezdeményezés  megbízásából nyomába ered egy Merrin nevű tizenhármasnak, aki nem is próbál beilleszkedni, hanem szabályos vérfürdőt rendez, miután visszatér a Marsról. Szaporodnak a rejtélyek és a gyilkosságok. Látszólag semmi összefüggés a halottak között, aztán szép lassan Sevgi Ertekin Carl Marsalissal és még néhány társukkal próbálják összerakosgatni a kirakós darabkáit, több kevesebb sikerrel. 
Carl Marsalis - ahogy én elképzeltem :)
A regény stílusa nagyon tetszett, mert nem szépít, a képünkbe vágja a durva valóságot. Néhol alpári, naturalista, szókimondó. A leírások és a karakterek esetében egyaránt. Nem eszményít. Hétköznapi hősöket avat, akik bizony nem halhatatlanok. A sérüléseik fájnak, véreznek, nincs kierőszakolt happy end. Ezért egy ponton nagyon haragudtam, de túllendülve dühömön beláttam, hogy kellett ez a dráma a történetbe. Mert ettől lett teljes, őszinte, valóságos. Tudat alatt persze reménykedtem néhány oldal erejéig, hogy talán mégsem... de aztán Morgan oldalról-oldalra robbantotta szét az összes illúziómat. Bár könnyes szemmel szakítottam át az ébrenlét és az álom világa közti vékony fátylat, megérte. 
Megéri elolvasni a történetet, még úgy is, hogy sokszor bosszankodsz, és mindent elkövetnél, hogy ez vagy az ne így történjen. Te adnál esélyt annak, aki meghal, de az író nem így gondolja. És a vége felé te is belátod, hogy ez kellett a teljes egészhez. 
A karakterek is teljesen emberiek. Nem fojtják magukba, ha kirobban belőlük a nyers őszinteség, nem szabnak gátat neki. Még gondolati síkon sem: Sevgi, baszod, a harmadik x-et taposod. Kinek akarsz te még tetszeni? Hagyd a picsába. 
Carl, a renegát tizenhármas sem lesz kezesbárány, megmarad kőkemény harcosnak, aki gyilkol és káromkodik, és a megjegyzéseit sem rejti véka alá. Viszont mindezt nem eszetlenül teszi, ösztön-vezérelten, hanem öntudatosan mérlegel. Nem válik belőle hősszerelmes Rómeó, de mégis képes kimutatni érzéseit a maga nyers módján. A kapcsolatok sem sugároznak romantikus fílinget  ez már nem olyan világ, ahol őszintén lehet szeretni. Itt az élvezetek, a fülledt erotika kerül vezető pozícióba, és a szeretkezések sem hosszas előjátékkal kezdődnek. Megtörténnek, aztán újra... és újra, de nem jár utánuk marcipános szív vagy vörös rózsa. Vannak direkt erre a célra létrehozott nők is, az úgynevezett bonobok. A genetika virágzik, csak visszaüt olykor-olykor. Már semmi sem valódi? Minden csak metafora...
Kolónia a Marson
A regény dinamikája hullámzik: hol robog ezerrel, hol pedig megül, és visszakapcsol rükvercbe. Egy-két párbeszéd és leírás olyan részletgazdagra sikerült, hogy már kezdtem elveszteni a fonalat, miről is van szó tulajdonképpen. Az akciójelenetek is rendben vannak, de néhol azért becsúszik egy-két hálivúdinak tetsző túlzás. Ezen még azért könnyűszerrel át lehet siklani. Könnyen elképzelhetjük az automata kamionokat, a szuborb járatokat, a fegyvereket, még a Marsot is a maga borongós, depresszív hangulatával: A Mars csak egy hideg, kegyetlen hely, ahol mindig is idegennek érezzük majd magunkat, teljesen mindegy, mennyire küzdünk ellene. 

Ha bepillantást szeretnél nyerni egy olyan jövőbe, ahol az erkölcs tengerszint alá süllyed, ahol szinte már minden automatizált, a távolságok pillanatok alatt legyőzhetők, a genetika tudománya szinte már minden korlátot ledöntött, és olyan lényeket szabadított a világra, akik vagy a brutalitást művelik felsőfokon, vagy pedig a sikamlós érzékiséget  ne hagyd ki ezt a regényt semmiképp.

5 / 4,5

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...