2016. április 10., vasárnap

KLEINHEINCZ CSILLA: ÓLOMERDŐ



EREDETI CÍM: ÓLOMERDŐ
KIADÓ: GABO
OLDALSZÁM: 360
EREDETI MEGJELENÉS: 2007
MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:
Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban, és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt. 
Emese nem hitt bennük, mióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, hogy mi is az igazság. Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte. 
A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával...
Bár mese lenne!

Kicsit ugyan ismét versenyt futok az idővel, de megpróbálom megbűvölni a szavakat és a billentyűzetet, hadd sikerüljön még időben célba érnem. Az ember néha ügyetlenül tervez, és bizony elsuhannak mellette a pillanatok. Most legalább még jobban tudatosodott bennem a regény elolvasása után, hogy az ígéretnek ára van... és semmit sem szabad felelőtlenül megígérnünk, még önmagunknak sem. Lehet, hogy ez az ár nem olyan magas, mint a tündéreknél, és csak álmatlan éjszakákban mérik, de a fizetség akkor is behajttatik, nincs irgalom.
Kleinheincz Csilla írónő
Mivel még frissen pezsgő az élmény, talán a dolgom is könnyebb. Kleinheincz Csilla  aki igazán sokoldalú, hiszen fordít, szerkeszt és ír is  Ólomerdő című regényét a Mini-Könyvklub sodorta elém, és harmadikként kellett bekebelezni sorait. Ez végülis sikerült, félig meddig... éjfélig még időm is van, mint Hamupipőkének. Utána viszont, ismert mesehősnőnkkel ellentétben, én zombivá változom, ami leginkább holnap, munkában fog látványossá válni. De segáz... akkor most gyorsan, pergő klavival belépek én is az ólomerdő rejtekébe, és próbálom közelebb hozni titkait azok számára, akik még nem merészkedtek eme rengeteg közelébe.
A meséket nagyon szeretem, már egészen kicsi koromban is hallgattam őket anyutól. Azt későbbi olvasmányaim során már megtanultam, hogy a tündérmese kifejezéssel vigyázni kell, mert lehet, hogy nem épp azt kapjuk, amit elvárnánk. A tündéri jelző általában valami cukiságot rejt magában, valami jót, szépet, pozitívat. De a regénybeli tündérvilágok némelyike megcáfolni látszik ezt az állítást. Nem minden tündér jó, szerethető, sokan hazugok, képmutatók, és csakis saját érdeküket tartják szem előtt. Igen, az utóbbi időben kicsit átalakult a tündérek ábrázolása. Az, hogy a negatívumot is becsempészték ebbe a tündéri világba, attól csak színesebb lett, és csak örülni tudok neki. Ettől lett emberibb? Mert nagyon úgy tűnik, hogy a mesehősöket kezdik emberibb arccal feltüntetni.
Firene
Az Ólomerdőben is kaptunk tündéreket, rögtön többet is, és nagyon tetszett ellentmondásos személyiségük, főleg Lónáé és Firenéé. A fehér és a fekete éles kontrasztot alkot, éppúgy, ahogy a két mostohatestvér is. A holló és hattyú lány. Ezzel már megfogott Csilla, tudtam, hogy szeretni fogom a regényt. A féltékenység és bosszú mindkét tündérlányban fellángolt, tehát tulajdonképpen magukkal toltak ki azzal, hogy mindenképpen emberibbek akartak lenni, hogy keveredni akartak az emberekkel. Lehet, hogy a sárkányok között is hasonlóan alakult volna személyiségük, de hát Csilla más utat választott hőseinek. A sárkányvér azonban mindkettejükben kétségkívül fellelhető.
Firtos
A félig ember, félig tündér Emese 14 éves young adult, aki a könyv főszerepét tudhatja magáénak, és minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amivel nem kéne, így őt sajnos annyira nem tudtam a szívembe zárni. Tudja magáról, kicsoda, és azt is, hogy Anya (Lóna) micsoda. Ám szinte percről percre kerül önellentmondásba saját magával. Az érthető, hogy nagy nyomás nehezedik rá, de mivel képtelen olyan fontos döntésekben dűlőre jutni, amik pillanatok alatt sorsokat formálhatnak, egyszerűen tépázta az idegeimet. István, az apja szintén azok közé tartozik, akik nagyon közömbösek számomra, se nem szerettem, se nem utáltam. Eléggé lagymatag személyiség. A lányával való kapcsolata is felettébb érdekes. Az elején Emese egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha annyira szeretné. Sőt, néha elég durván bánik vele, ami szóhasználatát illeti.   A két tündérlányt viszont szerettem. Firtos és Tartód kettőssége is nagyon kedvemre való volt, ahogy Rabonbán karaktere is.

Lóna
A mese-kellékeket nagyon jól alkalmazta az írónő, szépen keverte el őket a történetben. Volt itt táltos, holló-tündér, hattyú-tündér, manó, varázserdő, sárkány, és még sok más érdekes dolog. A tündérek világának, szabályainak ábrázolásáért is jár egy hatalmas piros pont. Bizony, ahogy már korábban is említettem fentebb: mindennek ára van. Ha megígérsz valamit és nem tartod be, akkor jön a büntetés. Vezekelned kell. Semmit nem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van. Ti bármit megtesztek... és nem fizettek.” (Lóna)  Egyet kell értenem. Az emberi világban mintha minden szabályt kicsit lazábban értelmeznének. Vajon Emese milyenné vált volna, ha a tündérek között nő fel? Lóna vagy Firene szolgálhat példaképként? Firenét nem tudom hibáztatni, ő csak azt akarta, hogy szeressék, de ezt sem anyjától, sem Lónától nem kapta meg. Lóna pedig... rajta nem igazán tudtam kiigazodni, de a szimpátiámat így is elnyerte. Nem tartom gonosznak, csak a valamit valamiért drasztikusabb elvét követte. A két testvér tulajdonképpen egymást szivatta meg. Az Özvegyet nemszeressük csoportba osztjuk. A tipikus vasorrú bába alteregója. De mit érne egy regény, ha csak a jók özönlenék el a sorokat, és nem lenne ellenpólus? Ő kellett ide. Bár a férje volt a sárkány, Rapson, ő ezt jelzőként tovább vitte a családban.
Az, ahogy a magyar nevek keveredtek a mesealakok neveivel, egyáltalán nem volt zavaró, elidegenítő. Én élveztem ezt a kalandot, a néhol furcsa szóhasználatot is hamar megszoktam (iralás, emerízing). Kicsit nehezen bontakozott ki a történet, vagy csak én voltam türelmetlen, mert az elejtett fél szavakból önállóan próbáltam összerakni a sztorit... hát nem jött össze. És tényleg... milyen szépen a helyére került minden!
Ami még szintén előnye a regénynek, hogy az elbeszélés nem E/1, itt ez furán hatott volna, pedig szeretem azt a formulát. De csak így ismerhettük meg a két tündér testvér történetét, és Istvánét is. Az írónő ugrált néhol az idősíkok között, először még Emeséről van szó, aztán hipp-hopp változik a díszlet. Ez is könnyen kezelhető, a könyv szerkezete ettől nem esik szét. A párbeszédek kissé átlagosra sikerültek, de némi humor-foszlány megtalálható nyomokban.    
Könnyen magával ragadott a történet, és hamar ott találtam magam én is ebben a mesebeli rengetegben, amely egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Köszönöm, hogy pár órára kikapcsolhattam, és ismét a tündérek között csatangolhattam, megismerve világuk egy újabb szegletét.
A borító is nagyon szép, és csak úgy hívogatja magához az olvasót. Fantasybb a fantasynál.
Bár az ígéretnek ugye ára van... de ezt, amit most teszek, könnyűszerrel be tudom tartani: az Üveghegyet is mindenképpen felveszem olvasmánylistámra, és még idén be is számolók róla.... nem telik el hét év, míg visszajövök... ígérem!
Addig is HAJRÁ!

5 / 4,5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...