2016. április 30., szombat

INGAR JOHNSRUD - KÖVETŐK



EREDETI CÍM: WIENERBRORSKAPET
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 428
MEGJELENÉS ÉVE: 2016 (EREDETI 2015)
MŰFAJ: KRIMI, THRILLER
FORDÍTOTTA: VASKÓ ILDIKÓ

FÜLSZÖVEG:
Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában?

Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja a kísérleteit. Mire bukkanhatott, és milyen eredményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között?

Ingar Johnsrud első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál. 

Ennek a regénynek is a végére értem, és most teljesen tanácstalan vagyok, mit is kellene írnom. Nem először fordul elő velem... ez leginkább annak köszönhető, hogy a regény katarzis helyett egy olyan pszichológiai fekete lyukat képzett bennem, ami ki-vagy beszippant minden értelmes gondolatot. Csak a düh, az elkeseredés és villódzó kérdőjelek égetik a retinámat. Miért? Miért ilyen az emberi természet? Miért? Miért történhetnek ilyen dolgok, és miért hagyják egyesek, hogy ezek megtörténhessenek? És egyáltalán hogy juthat el valaki a tettlegességig? Miért? És ezek a miértek csak jönnek és jönnek, felsorakoznak, és várják, hogy megfejtsék őket. Hiába... nem hiába?
A skandináv irodalom egy újabb gyöngyszemét tarthattam a kezemben, melyért külön köszönet illeti a General Press Könyvkiadót, és persze a szerzőt is, hiszen ha nem írta volna le ezt a történetet, most lehet, hogy pár miérttel mínuszban lennék, de egyben egy hatalmas olvasmányélmény is kimaradt volna az életemből, ami bizony szegényebbé tesz, mert vannak, akik ekképpen mérik a gazdagságot. Könyvekben és tudásban. 
Ingar Johnsrud nagyon jól tette, hogy kipróbálta magát íróként is. A skandináv krimiknek amúgy is nagy a piaca mostanában, és hihetetlenül tehetséges krimi írókat nevelt ki Svédország és Norvégia. Gondolok itt például Stieg Larsson-ra, aki a Millenium trilógiájával hatalmasat dobbantott. Kollégája, Ingar szintén hozta ezt a színvonalat.
Régebben csak a fantasy-ra esküdtem, de muszáj volt szusszannom. Kicsit megközelítettem a földet, hogy a realitás már inkább a könyvek lapjairól köszönjön vissza, mint a híradóból, ami elől kitartóan menekülök mostanáig.
Ingar Johnsrud
Aztán itt ragadtam, ebben a burokban, ami fikció is meg nem is, szörnyű is de azért emészthető, izgalmas, de félelmetes... viszont lenyűgöző, tele logikával, pszichológiával, impresszióval és következtetésekkel, rejtélyekkel és kézenfekvő megoldásokkal. Szép lassan tehát a farkasembereket és vámpírokat felváltották a nyomozók, akiknek nincs egy extra képességük sem, kivéve hatodik érzéküket, mely általában munkájuk rutinjából származó éles logikájuk.  
Az eredeti borító
A Követők. Kezdem a külcsínnel: borítójára elég rátekintenünk, és máris elfog egyfajta balsejtelem... amit igazolni is fog a regény, miután egyre jobban belebonyolódunk a történetbe. 

Ingar nagyon jó módszert talált ki az izgalom és az adrenalin fokozására. Szépen elkezd mesélni nekünk, és mikor épp kibontakozni látszik a történet, egy huszárvágással elintézi, és új fejezetet, új helyszínt és új szereplőket hoz elő. Ezzel az agytekervényeinket is megdolgoztatja, hogy hátha mi is rájövünk magunktól az összefüggésekre egy-két elejtett mondatból vagy jelzőből. Aztán ez így megy egy ideig. És lassan azt vesszük észre, hogy tisztul a kép, és minden kezd összeállni. Felfedezzük a káoszban a rendet. Utána minden összedől.

Nem szeretek klisékkel dobálózni, de ebben a regényben aztán szinte senki sem az, akinek látszik. Főhősünk, Fredrik Beier főfelügyelő, aki nem is sejti, hogy egy eltűnési ügy eddig gyűrűzhet. Már lassan kezd túlnőni rajta az egész, mert képbe kerül a politika, a vallás, a biokémia, a rassz-kutatás és még a terrorelhárítás is. Ráadásul a nyakába varrnak egy szakértőt is, aki Kafa Ikbál névre hallgat. és az iszlám fundamentalizmus és a terrorizmus szakértője. Hová tart ez az egész ügy, hogy egy ilyen segítségre van szükség? A válasz érkezik, ha nem is gőzerővel, hanem szépen, lassan, lépésről lépésre. Mi eközben a körmünket rágjuk néhol izgalmunkban, néhol dühünkben, mikor melyik érzést váltja ki épp belőlünk az adott fejezet.
Fredrik Beier
Az Isten Fénye gyülekezet, vagy inkább szekta kinek szúrta a szemét annyira, hogy megritkítsa kicsit a taglétszámot? Mit követhettek el ezek a mindenki szerint ártatlannak hitt emberek? Ki üldözi őket? És ki az üldöző megbízója? Érdekes láncreakció, igaz? És egyáltalán mi köze van mindehhez az 1937-ben megalakult Bécsi Testvériségnek?
A drámai pilléreken nyugvó jó és rossz kategória itt olyan gyorsan cserélgeti egymást, hogy a végén már mi sem tudjuk eldönteni, hogy kinek szurkoljunk. Én legalábbis így éreztem. Mikor a gyilkosról kiderült, hogy kicsoda, és az áldozatokról, hogy micsodák... a látens szimpátia indexem teljesen kiakadt. 
Az író stílusa naturalista, film és életszerű, olykor nyers és morbid. Illik a környezethez, amit ábrázol. És mégis sikerül elérnie, hogy ne akarjunk addig kilépni ebből a világból, amíg az utolsó szót el nem olvassuk. Az már csak hab a tortán ugye, hogy mivel trilógiáról van szó, nem várhatjuk, hogy minden szál el legyen varrva, de egy akkora fordulatra és arculcsapásra azért nem számítottam. Hát szabad ilyet, kérem? Így csigázni, aztán meg itt hagyni minket, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást. Mert várjuk ám, egy ilyen zárlat után... hogy a fenébe ne várnánk!
Kafa Ikbál
Hogy a karakterek közelebb kerüljenek hozzánk, a magánélet is említésre kerül, de nem olyan mértékben, hogy elvonja figyelmünket a fő sodrásról. Fredrik-ről kapunk némi képet, de Kafát még színezhette volna az író, és a többieket is. A mellékszereplők közül Koss kap egy olyan jellemrajzot, ami által a pokolba kívánjuk. Hiába... minden csapatban lennie kell egy gyengébb láncszemnek, aki azt hiszi magáról, hogy remekül kézben tartja a dolgokat, ám miután tangózott egy sort az idegeinken, többeknek is feltűnik, hogy a szája nagyobbra nőtt az agyánál. És bizony egy nagyon rossz döntésének köszönhetően sajnos csúnya véget ért a nyomozás egy periódusa. Engem jobban ingerelt ez a nyomozó, mint a gyilkos, akit el akartak kapni. Ezért is mondom, hogy ebben a regényben nagyon relatív, hogy ki a jófiú és ki a gonosz. Mindenki gyanús. Mikor a borító és a tartalom találkozik... én csak döbbentem pislogtam, hogy mi az ott előttem.
Romantika? Az nincs... ne is várjuk, az egy másik világ. Ami itt előfordul, azt nem románcnak nevezném, sokkal inkább csak testiségnek és a vágyak levezetésének. És még ez is közönséges borítást kap. Mert ez a világ rideg, és kilöki magából a gyengéd érzelmeket. 
Nehéz úgy írni egy krimiről, hogy ne lőjünk le egy spoilert se... remélem, azért nekem sikerült.
A Követők egy remek thriller, ami az idegeinket éppúgy kezelésbe veszi, mint agytekervényeinket. Itt nincs szájbarágva semmi, kezdetben a folytonosságot a töredezettség váltja fel, mivel több eseményszál indul útnak, ráadásul még az idősíkok is váltakoznak. Ez zavaró lehet, de aztán hozzá lehet szokni. Aki szereti a többszörösen összetett krimiket, az semmiképp se hagyja ki ezt a regényt!

5 / 5

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...