2014. november 17., hétfő

JODI PICOULT: GYERE HAZA


EREDETI CÍM: SING YOU HOME
KIADÓ: ATHENAEUM
OLDALSZÁM: 472
MEGJELENÉS ÉVE: 2012 (EREDETI: 2011)
MŰFAJ: ROMANTIKUS
FORDÍTOTTA: SÓVÁGÓ KATALIN

FÜLSZÖVEG:
A sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. 

Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. 

Jodi Picoult szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.

Sok olyan téma kering a világban, amiről még mindig csak suttogva, lábujjhegyen illik beszélni, nehogy véletlenül rossz megítélés alá essen az ember egy-egy őszinte vélemény kimondásával; ha esetleg nem megfelelően értelmezik mások elképzelésünket, többet illetve kevesebbet gondolnak a szavak mögé. Az őszinteség nem bűn, de képesek azzá változtatni az egyénben, ha olyasmiről van szó, ami messze esik a társadalom által felállított, már-már erőszakosan kikényszerített normáktól. Így sok esetben rengeteg járulékos dolgot von maga után, és olyasfajta érzelmi zűrzavart teremt, amelyben a felek kétségbeesetten hánykolódnak, egyre mélyebbre taszítva egymást a lélektani szakadékba. Pedig ennek nem kellene így lennie, hiszen ez öngenerált feszültség. Az empátia és a rugalmasság sokat segítene. A hiba ott van, hogy a környezet olyan erőszakosan szelektál, kategorizál, hogy elnyomja a józan ítélőképességet, és a többség által elfogadott és jónak tartott sztenderd norma fog érvényesülni a köztudatban, és ami ettől eltér, az már deviánsnak számít, tehát elítélendő. Kötelességünk utálni, ami rossz, és rossznak tartani azt, amit mások is annak tartanak. Ha nem ezt tesszük, mi is rosszak leszünk. No de mi a rossz? Akkor ezt is jó lenne tudni, nem igaz?
Jodi Picoult

Valami kevésbé felkavaró történetet szerettem volna olvasni A szomszéd lány után, és mivel Jodi Picoult-ról már sok jót hallottam, kisorsoltam magamnak a Gyere hazát, mely már a témája kapcsán is izgalmasnak ígérkezett. És nem csalódtam. A Sing You Home egy remekül megírt regény, tele érzelemmel, feszültséggel, drámával, és számos olyan dolog kerül a felszínre, amiről  sok ember számára  valóban jólesik a hallgatás. Az eredeti cím nagyobb összhangban van a tartalommal, szimbolikus értékkel is bír. Az elbeszélés módja ötletesen van megoldva, mindig E/1-ben, de az összes főszereplő karakter szóhoz jut, és így mindenki nézőpontja érvényesül, különböző szemszögből nyílik rálátásunk a történésekre. A szöveg más-más betűtípussal van szedve, ahányszor változik az elbeszélő személye. Érdekesség, hogy minden fejezethez egy külön dal is íródott, amely Jodi Picoult honlapján meg is tekinthető.
A könyv számos gondolatát magaménak éreztem, mert rengeteg igazságot kimond. Picoult fő motívumként szembeállítja egymással a vallást (bigott fajta) és a homoszexualitást, ahol olyan érdekek ütköznek egymással, melyek már túlnőnek önmagukon.

Zoe Baxter zeneterapeuta. Amikor azt mondom az embereknek, hogy zeneterapeuta vagyok, azt hiszik, hogy gitározok a kórházban a fekvőbetegeknek, mint egy előadóművész. Pedig az én munkám inkább olyan, mint a gyógytornászoké, csak én zenét használok futópad meg kapaszkodó helyett. ... A zenészt elég egyszerű megkülönböztetni a zeneterapeutától: az egyiket az érdekli, hogy mit tud kihozni a zenéből, a másikat az, hogy egy kívülálló mit tud kihozni a zenéből az ő bátorításával. A zeneterápia olyan zenélés, amit nem mi csinálunk.  ... Harapott már meg autista gyerek; zokogtam agyrákban haldokló kislány ágya mellett; festette már alá a zenémet olyan gyerek sikoltozása, akinek a teste több mint nyolcvan százalékára kiterjedő égési sérülései voltak. Ez egy ilyen foglalkozás... ha fáj, akkor tudom, hogy jól csinálom.  Max kertészeti vállalkozást vezet, amibe szintén beleadja a szívét-lelkét.
Zoe Baxter
Házasságuk már 9 éve tart, amit korántsem lehet boldognak és kiegyensúlyozottnak tekinteni. Közbeszól pár tényező, ami szakadékot váj kettejük közé: a meddőség, a két vetélés, a sikertelen lombik programok, és végül a halva született gyerek (Daniel), aki a 28. hétben, bizarr módon épp Zoe babaköszöntőjén érkezik. Már ezeknek a tragédiáknak a negyede is megtörhet egy embert. Max nem bírja tovább, kilép a házasságból. Zoe viszont továbbra is anya szeretne lenni. Megértem Max álláspontját, hiszen már régóta programozott életet élt, nem a sajátját. Nem igazán tudom, hogy mikor romlott el a dolog. ... Talán akkor, amikor elkezdtük a lombikprogramot, amikor rájöttem, hogy nincs, amit Zoe meg ne tenne a foganásért; amikor az igényből ínség, abból pedig megszállottság lett. Vagy amikor azt kezdtem érezni, hogy Zoe ehhez a leendő babához kötődik, én pedig szép lassan kívülálló lettem. Amikor már csak mint genetikai anyagnak volt helyem a házasságban.” 
Max nem rossz ember, csak a dolgok olykor kicsúsznak a kezei közül, és miután ez megtörténik, nem tudja uralni az adódott helyzetet, hanem inkább hagyja sodorni magát az árral. Szüksége van egy olyan társaságra, ahol nem érzi magát továbbra is lúzernek. Max számára a vallás nyújt kapaszkodót egy jobb élet reményéhez. Reid Baxter  Max bátyja  valamint Clive Lincoln tiszteletes az Örök Dicsőség egyházába olvasztják, és saját képükre formálják őt.
Vanessa Shaw

Zoe pedig egy olyan ösvényre téved, ami eddig teljesen rejtve volt előtte, és ő maga sem gondolta volna, hogy mi vár rá ezen az úton. Vanessa... vele Zoe babaköszöntőjén találkozunk először. Egy középiskolában tanácsadó, hatszáz gyerek rezdüléseit lesi nap mint nap, velük sír, velük nevet, útjukat figyelemmel kíséri, még akkor is, ha már leérettségiztek. Kötődik a gyerekekhez. Zoe, a gyerekvállalási harcai során elvesztette összes barátját, végül a férjét is, és nem maradt senki, aki megvigasztalja, édesanyján, Darán kívül – kivéve Vanessát, aki félig meddig véletlenül toppan be az életébe. Csak ismerősök, aztán barátok lesznek. A kapcsolatukat nagyon szépen bontja ki az írónő, lépésről lépésre haladva, hogy mi is érezhessük azt, amit Zoe csak sejt, Vanessa viszont már biztos benne. Hogy a barátság nem áll meg egy bizonyos határvonalon, hanem átcsap egy sokkal erősebb kötődésbe, ami végül szerelembe torkollik.
 Akkor csak meséld el. ... Hogy mit keresel.
 Olyan férfi legyen, aki valóságos  hallom a hangomat  Valaki, akinek sose kellett színlelnie, és aki mellett nekem sem kell színlelnem. Valaki, aki képes végighallgatni egy szimfóniát, és sírva fakad utána, mert megérti, hogy a zene túl hatalmas a szavakhoz. Valaki, aki jobban ismer engem, mint amennyire én ismerem magam. Valaki, akiről azt érzem, hogy ismertem egész életemben, még akkor is, ha nincsen így. És ... rádöbbenek, hogy tökéletes páromként  azt az egyetlen 'férfi' szót leszámítva  Vanessát írtam le.  (141-142. oldal) 
El is érkeztünk a két pólushoz, hogyan és minek kapcsán kerül szembe egymással a homoszexualitás és a vallás (a dogmatikusabb). Először csak felszínesen, aztán már a privát szférát és érdekeket is érintve. Emellett persze olyan apróbb, de a vallás intézménye szempontjából szintén elítélendő témák is szóba kerülnek, mint az abortusz, az öngyilkossági kísérletek, az alkoholizmus.
A leszbikus kapcsolatban élők helyzete már alapjaiban nehezebb, mint a hetero pároké, de ez tovább súlyosbodhat, ha egy olyan intézmény is beleszól az életükbe, mint a vallás. Zoe és Vanessa, bár nem kérkednek viszonyukkal, mégis nyíltan felvállalják szerelmüket. Nem a nagyközönség előtt. Mégis címlapsztori lesz erkölcstelen párkapcsolatuk egy olyan per kapcsán, amibe Max sodorja bele  persze akaratlanul  őket. A lefagyasztott embriókért induló harc során pellengérre állítanak két olyan nőt, akiknek egyetlen bűne, hogy szeretik egymást, és olyan családot akarnak, melynek tervében gyerek is szerepel. Max borzong a tudattól, hogy volt felesége egy lányt választott társául, de ezt ő sem akarta. Hogy a nyilvánosság előtt meghurcolják Zoét és Vanessát, és kiteregessék a magánéletüket ország-világ előtt.
Max Baxter
Az írónő álláspontja szerintem egyértelmű, és semmiben nem különbözik az enyémtől. A negatív megítélést itt nem Zoe és Vanessa kapja, hanem az Örök Dicsőség homofób, elvakult gyülekezete, akik erőszakos tüntetéseket szerveznek mozik és iskolák előtt, és olyan dolgokba szólnak bele, amihez a legkisebb közük sincs. Mindenkinek lehet véleménye, és ki is nyilváníthatja, de nem úgy, ahogy ezek a hű keresztények művelik. Bemocskolják azokat, akik tisztességes emberek, csak nem egy heteroszexuális kapcsolatban találták meg a boldogságot. Zoe és Vanessa a sátánnal cimborál, bűnös, erkölcstelen, elfajzott életet él, már lassan az ember jelzőt sem érdemlik meg!? Buzgón imádkoznak Zoe lelkéért, hogy megmentsék az örök kárhozattól. Ez már engem is megmosolyogtatott kicsit. Szerintem sem Zoe sem Vanessa lelke nincs veszélyben, és nem kell őket megmenteni semmitől. Persze úgy csűrik csavarják a Biblia szavait, hogy mégis rossz fényben tűnjenek fel az emberek előtt, akik már nagyon korán megtanulták, mi a normális és mi az elítélendő. Az egyik legjobb rész a regényben, – szerintem  mikor Max és Pauline aki egy jó útra tért, volt leszbikus, illetve nem is, ő sosem volt az, csak azonosult a melegséggel... – elmegy megtéríteni  Zoe-t. Vanessa hamar sarokba szorítja őket.
 ... továbbra is azt gondolják, hogy a kapcsolatunk bűn?
– Jézus gondolja  mondja Pauline. – Ha olvassa a Szentírást, és másképp gondolja, akkor téves az olvasata. 
– Nézze, én tíz évig jártam hittanra – mondja Vanessa. – Bizonyosan tudom, hogy a Biblia jó ötletnek tartja a többnejűséget. (...)
 Csak mert valami meg van írva a Bibliában, az még nem jelenti azt, hogy Istennek ez volt a szándéka...
 Épp az előbb mondta, hogy ami a Szentírásban van, az igaz! (204-205. oldal)
Végül elszakad a cérna VanessánálHogy merészelik azt mondani nekem, hogy bűn az, ami azzá tesz, aki vagyok? Hogy merészelik azt mondani, hogy csak addig toleránsak, amíg pontosan olyan vagyok, mint maguk? Hogy merészelnek olyasmire célozgatni, hogy nekem tilos lenne házasságot kötni azzal, akit szeretek, vagy örökbe fogadni egy gyereket, vagy hogy a melegek jogai nem állampolgári jogok, csak mert maguk úgy képzelik, hogy a bőrszínnel és a fogyatékossággal ellentétben a szexuális irányultság megváltoztatható? (205. oldal)
Az Örök Dicsőség egyháza tényleg feszegeti a tűrőképesség határait, már Max is kezd meginogni, meddig képesek elmenni ezek az emberek. Ő tényleg nem akarta bántani Zoét. Az egyháza rángatta bele ebbe az egészbe, ami már már kozmikus botránnyá kezd fajulni. Rhode Island felbolydul, kell a polgároknak, hogy bevonják őket. Ez egy jó alkalom a tüntetésre, a feszültség levezetésére.
Wade Preston már a hagyományos keresztény családmodell halálát siratja a tárgyalóteremben, és gyászolja azokat a még meg sem született gyerekeket, akik esetleg olyan háztartásban nőnének fel, ahol az apa személyét egy másik anya helyettesíti. Vitába bocsátkoznak a felek arról, hogy a melegség az társadalmi jelenség, életstílus, biológiailag kódolt, vagy tanult dolog. Ez már háború, tele sok indulattal. Az erőviszonyok közel sem kiegyenlítettek, Vanessának és Zoénak  hála a direkt generált negatív sajtónak – közel sincsen akkora támogatottsága, mint az ellentábornak. A szimpátia mégis az ő oldalukon áll, Angela Moretti ügyvédnő szívvel-lélekkel képviseli ügyüket, pedig egy fillért sem kap ezért cserébe, nem úgy Wade Preston, aki show-műsorrá alázza ezt a pert és nem csinál titkot a magas gázsijából sem. Nála aztán tényleg érvényben van : „ a cél szentesíti az eszközt-elv. Semmitől sem riad vissza, hogy megnyerje ezt a háborút. Akkor hogy is van ez? Akarva akaratlan eszembe jut egy film erről a témáról, ami magyarul A rosszak jobbak címen fut, és szintén ütközteti egymással a melegeket és a  keresztényeket. Csakhogy itt sem Jézus katonái lesznek a nyerő fél. A rosszak valóban jobbak lennének? Nagyon kezd így festeni a helyzet.
Wade Preston
Az Örök Dicsőség úgy beszél a homoszexuálisokról, mintha direkt kérkednének ezzel az életstílussal, és mintha direkt akarnák másokra tukmálni nézeteiket. Pedig ez a gondolatmenet több helyen is hibádzik. Higgyék el, a melegség nem választás dolga. Senki sem akarná tudatosan még tovább nehezíteni az életét. ... A bennem élő optimista hinni akarja, hogy a nemiség előbb-utóbb olyan lesz, mint az írás: nem lehet jól és rosszul csinálni. Csak máshogy vagyunk bedrótozva. Jelzem, ha találkozunk valakivel, sose kérdezzük meg tőle, jobbkezes vagy balkezes-e. Végül is számít ez bárkinek is azon kívül, aki a tollat fogja? (104-105. oldal)  Hát nem?
De ez az idézet is megállja a helyét, amivel helyreteszi Vanessa, Wade Preston fogalmi zavarait: Először is a homoszexualitás nem életstílus, hanem adottság. Másodszor, nem határoztam el, hogy a nők vonzanak, csak vonzódtam hozzájuk. Maga eldöntötte, hogy a nőket választja? Serdülőkorában történt? Vagy amikor étrettségizett? Szerepelt a felvételi kérdések között? Nem, a homoszexualitást ugyanúgy nem választjuk, mint a heteroszexualitást. Azért tudom, mert mi az ördögnek választaná bárki is a melegséget? ... Miért választanék magamnak egy olyan életstílust, ahogy maga nevezi, amely ennyi küzdelemmel jár? (441. oldal)
Összegezve, a Gyere haza egy remek könyv, de nem olyan regény, amit olvasás után rögtön felváltunk egy másikkal. Sok olyan témával foglalkozik, amit meg kell emésztenie annak, aki az elolvasása mellett dönt. Mert ennek csak úgy van értelme, ha átgondoljuk mindazt, ami kimondásra kerül a történetben. A való életről szól, korunk problémái mellé nyújt Zoe kísérő zenét. A téma nem hétköznapi, de semmi kiábrándító nincs Vanessa és Zoe szerelmében, szépen, árnyaltan és szerethetően ábrázolja kapcsolatukat az írónő. Tetszik a humor is, amit a párbeszédekbe csempész, még közelebb hozva az olvasóhoz ezzel a karaktereket. Nem titok, hogy én kinek a pártján állok a regényben. A legrokonszenvesebb szereplő számomra Vanessa, Zoe és Angela Moretti, ebben a sorrendben. Lucy-t is kedveltem, a szuicid hajlamú kamaszt, aki épp a vallás miatt fuldoklik. Erőszakkal akarják kényszeríteni egy olyan életstílusra, ami ellen minden porcikája tiltakozik. Beszüntethető-e a szeretet csak azért, mert nem olyanok vagyunk, amilyennek akarnak?” A folyamat, ahogy megnyílik Zoe előtt, szintén kellemes érzéseket kelthet az emberben. Sajnálom, hogy nem lett elvarrva ez a szál, kíváncsi lettem volna Lucy nézőpontjára is. Örülök, hogy a zeneterápiával is megismerkedhettem, és valóban működik. A zene tényleg az emlékezés nyelve” egy-egy szám végighallgatása bekapcsol olyan emlékeket, amik meghatározók valamilyen szempontból az életünkben. Kipróbáltam és jólesett. Elrugaszkodni a jelentől, utazni a múlt hullámain. Ez mindenkire igaz: a zene, amelyet választunk, tisztán tükrözi, kik vagyunk igazából.” (142. oldal) 

A véleményem az, hogy senkit sem kell erőszakkal térítgetni, ha nincs meggyőződés a Hit mögött, semmit nem ér az egész. Valaki attól nem lesz vallásos, hogy folyton rágják a fülét, és szórólapokkal bombázzák. Ezzel épp az ellenkezőjét fogják elérni, hogy már dacból sem fogja elfogadni a rátukmált lehetőségeket, eszméket”. Meggyőzni meg lehet valakit észérvekkel, de kényszeríteni soha! Bár nem tudom, mennyi észérv létezik a Hit esetében annak az embernek a számára, aki nem vallásos közegben nevelkedett.
A családmodellről. Sok pszichológiai tanulmány született arról, miként fog alakulni egy olyan gyerek élete, akit két nő vagy két férfi nevel fel. De ezt most söpörjük félre. Szerintem nem a nemek a meghatározóak egy családban, hanem az, hogy a szülők mekkora szeretettel viszonyulnak a gyerekhez. A hetero családok, mind tökéletesek? Ezért hallani olyan sokszor kórházba került csecsemőkről és kamaszokról, akiket az apa az anya szeme láttára bántalmazott... vagy épp fordítva. Rossz is belegondolni... Akkor már inkább nevelje fel a babát két nő, szeretetben.

Én nem tudom elítélni azokat, akik valamilyen szempontból mások”, mint a nagy átlag”. Az a szörnyű, hogy vannak, akik – eléggé drasztikusan  képesek erre. Sajnos még mindig utópia egy olyan világ, ahol mindenki vállalhatja önmagát, és cselekedetei, személyisége alapján ítélik meg az embert, nem pedig az alapján, ami: leszbikus, meleg, fekete vagy fogyatékkal élő. Mindenkinek joga van a szerelemhez, és ha ez véletlenül épp két nő között alakul ki, ám legyen! Sokkal jobb így élni, mint önmagunkra kényszerített hazugságban. Most őszintén: Azért vonzódunk egy emberhez, aki vagy azért, ami?
Én örülök Zoe és Vanessa boldogságának, a happy endnek... nekem az lett, még ha sokan máshogy is vélekednek erről.

5 / 5


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...