2013. december 17., kedd

A. O. ESTHER: HÍVOGAT A FÉNY


Noha Sophiel teljesítette első küldetését, az Égiek újabb feladattal bízzák meg: fel kell kutatnia a Mindenség Térképét, mielőtt avatatlan kezekbe kerülne. A háromdimenziós térkép a titkos átjárókat rejti, amelyek összekötik a Földet a Mennyországgal és a Pokollal. A Sors azonban újra közbeszól és Sophiel angyal létére megbetegszik: teste lassan, de megállíthatatlanul fénnyé kezd válni, és a lány megkezdi a versenyfutást az idővel.
A Föld előtt nem titok többé, hogy ki szabadította ki az Elveszett lelkeket, így hamarosan a Sötét Angyalok is megtudják, ki volt az áruló, aki szabadon engedte a Bardo várában raboskodó angyalokat.
A vezérek Elijah vezetésével hajtóvadászatot indítanak Sophiel ellen, akinek újra menekülnie kell, miközben egy szerencsétlen helyzet folytán megbetegszik: fizikai teste egyre gyengülni kezd, s a szentekhez hasonlóan lassanként fénnyé válik, s hacsak nem sikerül nagyon gyorsan valamilyen gyógyírt találni nem evilági bajára, a Fény hazahívja őt…
A bajban szerencsére nem marad magára, és többen is megkísérlik megmenteni a fokozatosan fénnyé váló lányt, akinek úgy tűnik, ütött az órája idelent, miközben mindenki eszeveszett tempóban próbálja a többiek előtt megtalálni a Mindenség Térképét. Gabriel is Sophiel nyomába ered társaival, azonban érzései már korántsem olyan barátiak, mint amilyenek korábban voltak, és ez még nagyon sok bonyodalomhoz vezet kettejük közt, amire egyikük sem számított…
Három új szereplő is feltűnik a színen: Diril, Rahsan és Lanazir, az ősi boszorkányok, akiket sajátos rokoni szálak fűznek Sophiel ellenségéhez, a Mágushoz, akiről kiderül, hogy nem más, mint a világ legnagyobb hadvezérének tartott perzsa király, Cyrus fattyú fia.
A történet ezúttal három szálon futva követi Sophiel második küldetését, s a kedves Olvasók megismerhetik a Perzsa Birodalom mindennapjait, a Halhatatlanokat, vagyis Cyrus király állandó létszámú, tízezer fős hadseregét, de bepillantást nyerhetnek a normannok varázslatos kultúrájába az első viking városokban zajló események folytán.

A regény tovább boncolgatja az első kötetben felvetett morális kérdéseket: Mi a jó és mi a rossz? Ki dönti el, hogy mi számít bűnnek és erénynek? Miben rejlik a hit ereje és miként győzhető le a kétely? Barátságból lehet-e szerelem, és szerelmesekből lehetnek-e ellenségek? Létezik-e kegyes halál, és vajon mit szól a Jóisten, amikor a jók kényszerülnek vérontásra?

Kedves Olvasó, Hívogat a Fény!  


Régóta szerettem volna blogosítani gondolataimat az Összetört Glóriákról, de idő hiányában sajnos nem jutottam el virtuális naplómig. Sokszor még a számítógép közelébe sem. De most aztán, nincs irgalom! ;)
A Hívogat a fény egyből megszerettette velem a könyvsorozatot, ami az Elveszett lelkeknek sajnos nem sikerült.
Kis kihagyás után vettem kezembe az Összetört Glóriák második kötetét, gondoltam, illene folytatnom, hiszen azóta birtokomba került Az Életfa is, ami már a hármas számú a sorban. Őszintén bevallom, erősen pozitív csalódás ért a Hívogat a fénnyel kapcsolatban! Örülök, hogy kitartó voltam. Egy sorozatot általában végig szoktam olvasni.
Annie azt ígérte, ez a rész  sokkal jobb lesz mint az első. És lőn… Már a borítója is megragadott! Diril kellett ide! ;) (kis széljegyzet – én Mizarielt is ilyennek képzelem) 
Ahogy olvastam, azon vettem észre magam, hogy le sem tudom tenni, annyira jó! Két és fél nap alatt befaltam a sorokat. Örülök, hogy elolvashattam, és itt már tényleg elmondhatom, hogy egy újabb élménnyel lettem gazdagabb! Az erőltetett párbeszédek eltűntek, a cukormáz leolvadt, és egy olyan mesét kaptunk, ami izgalmas, elgondolkodtató, cselszövevényes, és egyáltalán nem idegesítő. Tetszett, hogy a karakterek nem egyszerűen feketék és fehérek, hanem igenis derülnek ki róluk olyan dolgok, amik alapján még a gonoszokat is felmentenénk és a jókat is elítélhetjük. Elijah sok olyan igazságot említ az emberiségről, amivel én is egyetértek, egy rugóra jár az agyunk ;) Érdekes, ahogy Sahranfer múltjára is fény derül, és egy kicsit ő is árnyaltabb jellemmé válik. Ellátogathatunk a Perzsa birodalomba is, melynek tízezres hadserege halhatatlan katonákból áll, ezért nem győzi le őket senki. Ez telitalálat volt! Cyrus, Zahra, Sahranfer és három mostohanővére ellentmondásos kapcsolata is tartogat meglepetéseket a számunkra.

Diril, a boszorkány, aki ugye a borítón is látható, tökéletes ellenpólusa Sophielnek, ő rombolni akar és hatalomra vágyik, a sötét mágia élteti… Az gáz, ha ennek ellenére mégsem tudom maradéktalanul utálni? Sőt, egyik kedvenc gonoszommá lépett elő. Nála aztán tökéletesen érvényben van a szabály, miszerint: a cél szentesíti az eszközt. Diril céltudatos, önfejű, akaratos és mindig kibulizza magának azt, amit szeretne. Ez tetszett benne, és a varázslatai, mágiája. Kis herripotteres hatást éreztem olykor, de pont jól jött ki.
Van még egy karakter, akinek örülnék, ha több szerephez jutna, ez pedig nem más, mint a sötét angyallány, Mizariel, akiről kiderül, hogy gyengédebb szálak fűzik/fűzték Elijah-hoz. Még egy rivális... már komolyan kezdek aggódni szegény Sophielért. ;)

Elijah és Gabriel arkangyal, a két vetélytárs egy szerelmi háromszögben. Gabriel a naívabb, aki lemond Sophielről, mint szerelméről, mert tudja, hogy ő mást szeret. Ennek ellenére tovább imádja őt barátilag. Nos, szerintem egy hétköznapi krimiben nem hiszem, hogy Elijah és Sophiel ennyivel megúsznák. (féltékenység, harag satöbbi... tuti működésbe lépne... no de egy mennyei angyal nem engedheti meg magának a legaljasabb emberi tulajdonságokat, még akkor sem, ha alászállt)
Azonban Sophiel egyre inkább emberi lesz. A metamorfózisa kimondottan előnyére válik. A naiv kislányból szép lassan nővé érik. Oké, ezen még van és lesz mit csiszolni, de nem reménytelen a csaj. ;)
 
Nekem egyértelműen a Sötét Angyal az egyik legszimpatikusabb figura,  –  még mindig – aki annyira nem is „sötét”.  Tetszett a tévedések nem épp (víg) játéka is, amit Diril komponált. Jól össze lettek kuszálva a szálak. Szeretem az ilyen fordulatokat a regényekben. Még egy pont Diril javára. ;) Szegény Sophiel most kétségek, – és a boszorkány karjai – közt vergődik, épp útban a Pokol felé, miközben Gabriel és Elijah elássák a csatabárdot, gondolván, egységben az erő.

 Nem lövöm tele több spoilerrel a firkámat, lassan berekesztem inkább. Összegezve, ez a regény tényleg dinamikusabb és elevenebb, mint az előző, de ha az nincs megírva, ez sem születik meg, és így az Elveszett lelkekért is hálás vagyok. Nagyon tetszik, ahogy ilyen mesei köntösbe bújtatva tárul elénk az angyalok világa. Nem kérdés, mi lesz a következő olvasmányom. 



5 / 5


1 megjegyzés:

  1. Rohadt jó poszt volt! :) De légyszi, ha legközelebb említesz, akkor a blogos nevemet írd, és linkeld hozzá az oldalamat is, hadd kukkantsanak be hozzám is az olvasóid. :D Köcce Tesó! ^_^

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...