2013. december 17., kedd

A. O. ESTHER: ELVESZETT LELKEK


Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.
Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…

Most épp írói válságból vagyok kilábalófélben. Itt volt az ideje letörölni a virtuális port a blogomról. Megtörtént.
Akkor jöjjön az Elveszett lelkek kritikája, amit már ezer éve meg kellett volna írnom. Az előkészületei hetek óta készen vannak.
Mikor az Összetört Glóriák sorozatról hallottam, még csak két része jelent meg. Legkedvesebb fogadott tesómtól, Annie -től kölcsön is kértem az Elveszett lelkeket, mert már erősen fel voltam csigázva, de nem tudta adni, ezért inkább megvette nekem ajándékba (a Hívogat a fénnyel együtt) Hát nem édes! (Levontam a tanulságot, ezután mindig tőle kérek kölcsön olvasnivalót.) No de nem akarok messze kanyarodni a témától. Elveszett lelkek... igen. A. O Esther-ről röpke pillanatig azt hittem, nem is hazánk leánya, de utána, akár Fable esetében kellemes csalódás ért, mert mégis. ;)
A könyv gyönyörű kivitelezésű, kemény-fedeles, és még beépített könyvjelzővel is fel van szerelve. A borító sem giccses, pont olyan, amilyennek lennie kell, Sophiellel, az angyallánnyal. No mondom, ha a tartalom is összhangban van a külsővel, itt gond nem lehet. Eszter ajánlása is megnyerő volt, hát el is kezdtem, miután visszatértem nyaralásomból.
A történet maga tényleg nagyon megfogott, hiszen egyszerre van itt jelen a boszorkányos mágia, az angyalok, a tündérek és a mesebeli manók világa. Mivel elég vizuális típus vagyok, el is indultam erre a varázslatosnak hitt utazásra Sophiellel, de a kalandozás nem zajlott zökkenőmentesen.
A gyönyörű, földre szállt angyallány feladatot kap az Úrtól, az elveszett, rabságban sínylődő lelkek kiszabadítását. Ami tetszett Sophielben, az a kitartása és az elszántsága volt, hogy tűzön-vízen keresztül is, de teljesíteni akarja a küldetését. Az írónő végig fenntartja az érdeklődést, de...     
De sajnos muszáj a negatív dolgokat is előrevetítenem, amik miatt kissé döcögősen haladt utam ebben a mesebeli világban.
Úgy éreztem, a jellemábrázolások eléggé elnagyoltak. Sophiel naiv és butuska kislányként realizálódik, pedig elvileg nem ilyennek kéne lennie, hanem valamiféle harcos-kezdeménynek. Oké, hogy még tapasztalatlan az emberi világot illetően, de megacélozhatná magát idővel. Ez azonban késik. A cél jó, de még ettől nagyon messze van. Sokszor idegesített, hogy egyszerűen nem merte felvállalni az érzéseit. Mintha valami rossz dolog lenne szeretni egy Sötét Angyalt, aki annyira nem is "sötét". Imádom az ellentmondásos karaktereket, itt mindjárt többel is összefuthattam. Elijah rögtön kedvenccé nőtte ki magát, nyers őszintesége kimondottan imponáló. Ahogy feltűnt, Sophielnek is. Ő nyitja fel a lány szemét, hogy a dolgok nem egyszerűen feketék és fehérek, hanem más színskála is létezik. Az emberiségről vallott felfogása is nagyon tetszik, tökéletesen igaza van. No akkor most ki a jó és ki a rossz? Ezek után már nehéz feladattá válik ennek az eldöntése.

Ami szintén nem jött be nekem, az a párbeszédek egysíkúsága és gyermeteg stílusa. Joshua, a kis Igéző, és Sophiel, valamint az angyallány és a manócskák eszmecseréin éreztem némi erőltetettséget és cukormázt. A humort is hiányoltam; azokat, a szereplők szájába adott mondatokat, melyektől egyéniséggé válnak. Sophiel prűdsége felett szemet húnytam, hisz szorult belém némi empátia. A lány még csak most ízlelgeti a földi létet. Ha rögtön egymásnak esnek Elijah-al, az sokat rontott volna a történeten. Meg a sötét angyal pozitív megítélésén is. Jó ez így, ahogy van, csak az előadás módjával nem voltam száz százalékig kibékülve. A leírásokkal semmi baj, gyönyörű a világ, ami elénk tárul, főleg a manócskák lakhelye. Viszont a beszélgetéseken, ahogy fentebb is említettem, érzésem szerint van mit csiszolni. Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a regényből, ha nem megy el babusgatós irányba. De így sem lett annyira rossz, tényleg! Néha ugyan kiakasztott Sophiel viselkedése, mikor mindenki más tudja, Elijah mit miért tesz, neki persze kétségei támadnak. A kis szkeptikus. Hiányoltam továbbá a hús-vér karaktereket, az olyanokat, akik nem csak csordogálnak a sorok között, hanem sziklaszilárd a jellemük. Oké, ezen az állításomon módosítok kissé. Elijah az utóbbi kategória, (ahogy a sötét angyalok többsége) de a fényes részről elkélne a jellemfejlődés.

Nem is erről a részről akartam először írni, nehogy kedvet szegjek negatív észrevételeimmel, főleg nem Eszter kedvét, akit jó írónak tartok, hisz már túl vagyok három, tollából (vagy klaviatúrájából) származó regényén. Viszont én szeretek őszintén értekezni olvasmányaimról, ezért nem írhatok mást, mint amit érzek.
Adtam esélyt a sorozatnak, és ezt utólag egyáltalán nem bánom! Hajrá!


5 / 3,75


 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...