2013. július 6., szombat

VAVYAN FABLE: APÁD, ANYÁD IDE LŐJÖN!



A HALKIRÁLYNŐ NEVÉBEN!  
Az előrahaladottan állapotos zsarulány, Denisa Wry és szintén viselős – amúgy harcművész és kegyszerűrus – barátnője horrorszerű bűnténybe keveredik, méghozzá életük kritikus napján. Ahelyett, hogy a szülőkádban vajúdnának, motoros hajszában vesznek részt a hóesésben, aztán lambadáznak a kórházban, tovább még egy alaposan kiérdemelt eljegyzési gyűrű is eltűnik – és mily rejtelmes módon! A gólyinváziító követően Denisa gyermekágyi depresszióba süllyed, ám gyógyulása érdekében megfogadja a bölcs krízisteraputa tanácsát. Ebből következően az akciózsaru Daniel Belloq társaságában éjjelente sírkertet, szellemvasutat, hírhedett kocsmákat látogat. 
Egyébként sincs otthon maradásuk. Hajlékukban go-go görlök, Chippendale-táncosok, halottkémek és pszicophaták adják egymás markába a kilincset, jórészt a szintén kopó foglalkozású, nőbolond fivérnek, Martinnak köszönhetően, aki viszont a háztetőre menekül a problémák elől, és a kéményen extrém-vasal, de később majd új hobbit fejleszt ki magának. Tetézetképpen a szomszédban lakó regényírónál gyakorta vijjog a tűzriasztó, ugyanis a habókos fickó folyton szanaszét feledi a pipáját. Ám a latorvadász párnak nincs ideje kétségbeesésre, miként alvásra sem. 
Belloq a rendőrgyilkos smasszernőt üldözi. 
Denisa a nőgyógyászokat öldöklő fanatikus nyomában jár. 
Mígnem felfigyelnek arra, hogy az ő nyomukban is lopakodnak néhányan. 
Jöhet a mondóka: kapd el, vagy ő kap el!

Figyelem! Vigyázat!
Ön nem szokványos papás-mamás-zsarus történetet tart a kezében!
Ez a regény a lelki nyugalom megzavarásához átkozottul értő,
cinikusan romantikus, megátalkodott VAVYAN FABLE műve!
Épp ezért fontolja meg az olvasást! Mert aztán még elhanyagolja a mosogatást
és kedvesét, elárasztja az alant lakót túlengedett fürdővízzel. 
Reggelente karikás szemmel támolyoghat munkába vagy vizsgázni.
Szülés közben egyáltalán ne vegye kézbe a könyvet! Teljesen elvonná a figyelmét!   


Imígyen szól a figyelmeztetés, melynek minden szavával egyetértek. Vegyétek komolyan! Nem vicc!
Elérkeztem a hetedik Halkirálynőhöz. Örülök is, de egyben parázok, mert nem akarom, hogy vége legyen a varázsnak. Annyira el vagyok vele. Bár a soron következő Csontfuvola és Habospite szerintem kicsit várat majd magára, mivel a Vis Major szériát annyira még nem ismerem, és ugye összeér a két szál. Már nagyon várom!!!! Nincs más választás, mint megismerkedni Fertő City pórzsaruival is. De már megint totál elkalandoztam. egyelőre a babás sztori kerül boncolásra.
(Kicsit elcsúsztam ezzel a bejegyzéssel. Már túl vagyok a Vis Majoron és a Kyra Eleison-on is és jeeeee nagyon szívembe zártam azt a párost is.) De vissza a tartozáshoz, elmaradáshoz...

A hetedik Halkirálynő hol a jelenben játszódik, azaz a csepp Zsebihal, Urian már a boldog Belloq-család tagja, hol pedig Denisa visszaelmélkedésében. Az indításnál Den rögtön fegyverként is beveti Surprise baba (Kiscsikó) használt pelusát. Hiába, a csaj nagyon jól tud improvizálni. ;)  Betekintést nyerhetünk a mélydepressziós Denisa lelkivilágába is, amiből már szerencsére kilábalt, és újra életrevalóan üldözi a bűnt. Mert ugye az nem várta meg őt, ténykedett rendesen, nem lévén tekintettel a kicsit másállapotra sem. Sok szubhumánnal hozza itt is össze a sors.
Dalia szájberbarátokat gyűjt és topikol, blogol a neten, a szülési tematikára összpontosítva. Így összebarátkozik Kékmacskával, becsületes nevén Karával, de Denisa is hamar bekerül a fókuszba. Ago, az alfaszuka úgy gondolja, hogy lenyúlja Kékmacska még meg sem született gyerekét, emennek erőszakos elhalálozása után. Ehhez Denisának és Daliának is lesz egy-két szava. Ezzel azt érik el, hogy, a későbbiekben már Lava Zalman néven futó ámok, mindhármuk gyerekét be akarja gyűjteni, de már bosszuló szándékkal. Denisának iszonyú motivációt biztosít az elkapására. 
De itt van még a nőgyógyászokat gyilkolászó elmehábor is, aki Miss Röfi álarcban tevékenykedik.Aztán a Férfiak Felszabadítási Frontjának vezéregyénisége Kairo Oxenham se semmi, akitől Denisáék még lovagló leckéket is kapnak okításként. Mit, hogyan, miért. Én ezen a részen is roppant jól szórakoztam, ahogy Mogorva, Denisa és Bye is. ;) Kenneth Cicely abortuszellenes aktivistát is közéjük sodorja a szél, akarva akaratlan. Denisáék nem akarták, már túl sokk volt az idiótából .És ekkor még nem ismerték a nagy tekintélyű gyógyászokat, Lookie Lazant és Mueller-t. Felmerül a kérdés, elvétve azért élnek normális emberek is Line-ban? Vagy Európában? Vagy a világon? És mi az arány?
Belloq sem unatkozik, neki egy szabadult rambolinát, Meco-t kell bekaszniznia, aki hősszerelmét akarja kihozni a sittről. Persze Denisa és Mogorva belefolynak egymás ügyeibe, ahogy az lenni szokott.

A szülőszobai jelenet egyszerűen burleszkbe illő, annyit nevettem rajta. Patália, Denisa, Kékmacska és Csupa Báj együttese bizony tényleg könnyet csal az ember szemébe... a röhögéstől. Marcel is mintha kicsit más lenne, mint korábban. Minden áron nősülni akar, Dalia pedig kitartóan besokkol az igen-től.

Denisának még nagyon új az anyaság.  „A kertbe gördülök, fedél alá gurítom a terepjárót. Kézbe kapom a háziputtonyt Fél lábamat kiteszem a talajra. 
S ekkor belém nyilall: NA DE HOL A GYEREK?! A GYERMEKED, DENISA! 
A Stroke-roham, az infarktus és az embólia egyként fölém lebben, lecsapni készen. Gesztenyeszín tincseimben elhalni készül a pigment. A hajhagymák is a pusztulás ötletével kacérkodnak. 
Ekkor eszembe jut: Uriant öcsém, Martin hozza haza a közparkból. Agyérgörcs, infarktus, embólia, őszülés, kopaszodás leáll.” 
Aztán nagyon jó anya válik belőle.

Hogy mit is kedvelek nagyon a Halkirálynőben? Azt, hogy az érzelmek nem eltúlzottak, nem olvassuk minden egyes oldalon, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, hanem egyszerűen érezzük a két ember összetartozását. Ez persze általánosan elmondható minden Fable műről amit eddig olvastam. De még a „szeretlek” kifejezés is annyira máshogy csapódik le itt, mint a többi, más üres, romantikus, puncsosan giccses sztorikban.  
„– Ne félts túlzottan. Hiszen megmondtad: Isten a robotpilótám. Vagy a Halkirálynő. Miként neked a Tündérkirály.
– Csakhogy az élet nem Szentivánéji álom! Eddig ezt hajtogattam: ez volt az utolsó, kérlek, soha többé ne boríts ki! Most mit mondjak?
– Ezt: aludj jól, szeretlek. Vagy valami hasonló kedveset.
  
Egyszerű, de nagyszerű. 
Nagyon élvezetes olvasni Denisa és Mogorva állandó szópárbaját.  

A további élményről gondoskodik persze Martin is, folyton dilis barátnőivel és extrém vasalásával, a nagyon kamaszodó Ella és a zsaru kollégák csapata. Bár általában tudjuk, hogy ki a gyilkos, mégsem válik érdektelenné a történet. Mondjuk itt a nőgyógyászos murder kilétére várnunk kell majdnem a végéig. Sejtésünk azért lehet jócsomó, együtt nyomozhatunk Denisával és a már normálisulófélben lévő Bye-el.

A szeretlek és a kedves kifejezésre számtalan szinonima létezik, egyik kedvencem, az életem Mogorvája; ahogy Meseanyó zsonglőrködik a szavakkal, elképesztő. A karakterek szájába adott őszinteség is megnyerő, nem hagyományosan ismert kliséket durrogtatnak, hanem valóban átértelmezik és lefordítják a világ dolgait emészthető verzióra. Sokat gondolkoztam, mi zavar fenemód a szerelem, a szex, az esketés, a terhesség-szülés körül. Rájöttem! Ezek szent dolgok! Úgy értem, meghitt ügyeinket meg- és át kell élnünk! Magunknak! Nem állítom, hogy egyedül, de kevésbé revüszerűen. Miközben a fizikai részéből csinálunk cintányéros felhajtást, a lelki oldala elsikkad, pedig az egész arról szól, hogy amikor az ember szerelmes, kézfogózik, babásodik, szül, akkor személyesen találkozik a csodával. Lehetőleg a szentségeinkre rátelepült iparágak nélkül, mennél szűkebb körben. Az én bensőmben szimfónia szól! És nem hagyom, hogy a külső zajok elnyomják a zenét!  így Dalia 
A sok kegyetlen dolog sem tűnik annak, hiszen a humor feloldja.

Olyan egyszerű azonosulni Denisával, hogy néha olvasás után azt sem tudom, én ki vagyok. De holtkomolyan. Vagy mintha családtaggá vált volna. Félek, ha megfilmesítenék, elveszne ez a varázs. Ám azt hiszem, ettől nem nagyon kell tartanunk. Remélhetőleg hálivúdmentes marad ez az élmény. Mogorva valóban  a sokak által elképzelt tipikus  álompasi lehet, aki riválisként tekint a mosogatógépre, tud főzni, nem beszél sokat, de ha igen, akkor isszuk minden egyes szavát. Annyira jó olvasni kettejük összetartozásáról. Amikor szerelmeznek, nem tárulkoznak ki a lapokon, mi mégis nagyon jól el tudjuk képzelni. Árad belőlük egymás iránt, a hol visszafogott, hol nemerotika, mégsem megy el egyik történet sem ebbe az irányba. De érezzük, hogy szeretik egymást, úgy is, hogy csak sejtelmesen, nem részletgazdagon kerül bemutatásra kettőjük hálószoba-titka. Néha a kevesebb sokkal több. Imádom! Imádom! Imádom!


5 / 5 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...