2013. június 11., kedd

KAREN MARIE MONING: ICED - MEGNYÍLIK AZ ÉG



„Teljesen megdöbbentő új felfedezést teszek. Meghalni könnyű. Visszajönni az életbe, na az a szívás.”


Véletlenül futottam bele a Tündérkrónikákba, a legjobb barátnőm e-könyvespolcán tavaly a téli szünet környékén. Mivel mindig is szerettem ezt a témát, és már eléggé beleástam magam a kelta és ír kultúrába, gondoltam, egy esélyt megér. Aztán csak pislogtam. Alig kaptam észbe, és máris megleptem magam karácsonyra az összes résszel. Megbabonázott.    
Karen Marie Moning a kedvenc írónőmmé nőtte ki magát, miután elolvastam a Tündérkrónikák mind az öt kötetét, amit máig a legzseniálisabb fantasy sorozatnak tartok. Mégis az Iced - Megnyílik az éggel kezdem blogomon a munkásságát, mivel a TK-t jóval azelőtt bújtam, mielőtt létrejött volna virtuális naplószerűségem. Ez persze nem jelenti azt, hogy sosem kerül fel részenként elemezve az oldalamra. Sőt! Épp most jött meg a kedvem az újraolvasáshoz. De ne szaladjunk ennyire előre. Maradok az Iced-nél. Egyelőre. 
Karen Marie Moning
Itt ugye egy spin-off-ról van szó, ami  jól és rosszul is elsülhet. A Tündérkrónikák szériában megismert Dani O' Malley kapott egy teljes kötetet az érvényesülésre, sőt többet is, hisz elvileg ez sem egy részesre tervezett iromány. Már iszonyúan hiányzott a FLU (falak leomlása utáni), tündérektől hemzsegő Dublin, ezért tűkön ültem, hogy végre megjelenjen az Iced, és teleportáljam magam a világába. Hát megtettem és lecsengett. ;)
Azt kell mondjam, vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban. Sok minden tetszett, viszont voltak olyan részek is, melyek kevésbé lopták be magukat a szívembe. Ez persze minden könyvre érvényes állítás is lehet.
Nem keltett akkora hatást, mint az eredeti sorozat, viszont akadtak kellemes pillanatai. 
Az a bizonyos hiányérzet, mely abból adódott, hogy a főszereplők kissé felcserélődtek, végig kísért az egész sztori olvasása közben. Sajnos ez a mellékszálak „átka”. Hiába kapunk egy új főhőst, mi a régieket (is) keressük. Ezt már a Cat és Bones esetében is tapasztaltam. Denise és Spade kettőse is főszerepelt Az első vércseppben, de közel sem kaptuk meg azt a színvonalat, amint az eredeti történet-vonal képvisel. Az Iced, mondjuk sokkal jobban sikerült, mint Az első vércsepp, mégsem tombolt az a dinamizmus, amit már megszoktam a TK esetében.Ott szinte minden oldalon hozzánk vágtak egy olyan infó morzsát, amitől legalább annyira meglepődtünk, mint Mac vagy épp Barrons. Hiányoltam a nagy csattanókat és a cselszövevényt. Oké, a végére felébredt a könyv, és minket sem hagyott aludni. ;)  Unalmasnak nem nevezném, mert nem az, csak egy kicsit egysíkú; elődjéhez képest legalábbis. Lassan rátérek a szereplőkre...
Dani helyes, 14 éves kiscsaj, aki durván kamaszodik, és azt hiszi, övé a világ, és hogy rá semmilyen szabály nem vonatkozik. Számára minden fekete és fehér, nem látja az árnyalatokat, amit a fejébe vesz, nem lehet kiverni onnan, legyen ez meggyőződés, cselekedet, akármi. Ő a Mega szuperhős, aki szupergyors, szuperokos és még szuperhallása is van. Az egójáról már ne is beszéljünk, mert az az egekben repked. Övé a Fény Kardja, amivel boldogan nyiszálja a tündéreket, és közben (kevésbé) lelkesen igyekszik elkerülni Mac-et, ugyanis meg van győződve arról, hogy ki akarja nyírni. Miért is? 
SPOILER! Mert közvetve ő felelős Alina, – Mac nővére – haláláért. Hát nem tudom... szerintem Mac nem olyan vérszomjas alkat, aki orvul levadászná Danit. Mindent meg lehet beszélni. Bár Danival elég nehéz beszélgetni, és mindenki rövid távon dührohamot (vagy agyvérzést) kap, aki megpróbálja. Ryodan – a Chester's tulajdonosa, Barrons „barátja” bírja a legtovább –, szerződést köt vele. A végén már nem vagyok biztos benne, ki járt ezzel rosszabbul, Dani vagy ő. Együttesen indulnak egy felettébb sok bosszúságot okozó rejtély nyomába. Később csatlakozik Táncos is, egy ifjú zseni, és Christian, aki már félig-meddig Unseelie herceg. 
Sok (sorsdöntő) bonyodalommal nem találkozunk, egyenes síkon halad végig a cselekmény. Három elbeszélői szemszögből is figyelhetjük a dolgok alakulását. Kat, az apátság vezetője folyton erotikusan álmodik a csapdába ejtett Sinsar Dubh-val (meg tudom érteni); Christinan totál belezúgott Daniba, és a hercegnőjének képzeli; Dani pedig... Dani. 
Ryodan nagyon jól megfogja a lényeget Mega viselkedésében:
– A saját meghatározásod szerint – mondja –, te sem szeretsz senkit. Állítom, hogy mindig csak háromféle dolgot teszel a hozzád közel állókkal: az ellenségeddé teszed őket, megölöd a szeretteiket, vagy őket ölöd meg. (Iced, 390. oldal)  
Mindháromra akad példa. A kíváncsisága és az ezzel járó felelőtlenség is egy rakat plussz bajt akaszt szeretett emberisége nyakába. Eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy kitől kell megvédeni kit? 
 Ryodan-ről is illene pár szót ejtenem. 
Ugyanolyan nyers „vadember” mint Barrons, de egyben érezzük a belőle áradó kisugárzást, ami igencsak vonzóvá teszi őt. Az sem utolsó szempont, hogy a maga módján próbál vigyázni Danira, és rávezetni a „kölyköt” arra, hogy a legnagyobb ellensége tulajdonképpen önmaga. Lehet, hogy durván és közönségesen beszél vele, de csak a javát akarja. Tud kedves is lenni, pl Mac szüleivel és Jo-val. Na jó, Jo-val csak később. Totál olyan helyzet alakul az Iced-ben, mint Mac és Barrons kezdeti viszonyulása egymáshoz. Köztük talán jobban és élénkebben robbantak a poénos szócsaták. Dani nem csupán viselkedésével, szókincsével is igyekszik bizonyítani, hogy már nem gyerek. Ez néha kicsit erőltetetten jön össze. Két tűz közé kerül, de Christian lángolása erősebb. Ahogy Mac anno, ő is kap egy tündér herceget és egy rejtélyes halhatatlan mácsót. A felállás ugyanaz. No mi sül ki ebből? Már csak ezért is érdemes elolvasni a következő felvonást.   

Összességében nem okozott csalódást az Iced - Megnyílik az ég, kellemes kikapcsolódásnak tartom, akár még többszöri olvasásra is alkalmas kategória, viszont hazudnék ha azt mondanám, hogy ugyanannyira élveztem, mint a TK-t. Dani iszonyúan idegesített néha ezzel az „én vagyok a király”szöveggel, és jól megérdemelt volna pár atyai pofont (tulképp kapott is, csak rossz következtetést vont le belőle). Oké, én is voltam kamasz, de a kiscsaj szerintem túlzásba viszi a szkepticizmust. 
Nem rosszindulatú, és megértem, hogy kirobbanóan energikus, hisz szegénynek elég kellemetlen gyerekkora volt. A viselkedése és a felfogása azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Majd csak be nő a feje lágya.

Aminek külön örültem, hogy a fordító ez esetben is Laskay Ildikó volt, tehát megmaradt a sötét humor és a stílus is. Sok spin-off esetében ez nincs mindig így, és ettől rosszabb lesz a megítélésük.

Amikor befejeztem az Új nap virrad-ot, pontosabban már a vége felé közeledve az a kellemetlen érzés kerített hatalmába, hogy mi lesz ezután. Vártam, de egyben féltem is a végszótól. Egyszerűen képtelen voltam belekezdeni bármibe is. Moning egy olyan fantasztikus világot teremtett, ami beszippant, és annyira a hatása alá gyűr, hogy nem is akarsz szabadulni. Igazi 3D-s moziélmény. Néha már azt sem tudtam, olvasom vagy nézem. Dani csavarja ekkorát nem ütött, de ahogy befejeződött a könyv... ez nem igaz!!!! Ide a folytatást!!! Danival közös a problémánk: „Hiányzik Mac.” Nektek nem? 

5 / 4,5



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...